Gyógyító helyek, gyógyító tájak
A természetes gyógytényezőkre alapozott gyógyturizmus térspecifikus turisztikai termékeket kínál, amelyek vonzereje, sajátosságai és infrastruktúrája az adott tér (hely, táj) földrajzi sajátosságaiból fakadnak (Michalkó G. 2004). A gyógyító helyek, tájak kérdésköre az egészség földrajzi vizsgálatai kapcsán került górcső alá (Gesler W. M. 1993, Williams, A. 1998, Wilson, K. 2003). Ezek a legkülönfélébb helyeket, helyszíneket foglalják magukba fizikai és szellemi környezetükkel együtt, azokat, melyek régóta tartósan fennálló hírnevet vívtak ki a testi és lelki eredetű betegségek gyógyításában. Közéjük tartoznak többek között azok a gyógyfürdő helyek, források, amelyeket már ősidőktől fogva a gyógyulás, de gyakran a tisztálkodás, kikapcsolódás, felüdülés céljából látogattak. Számos ezek közül – a csodálatos gyógyulásokat övező mítoszok okán – zarándokhellyé vált (pl. Bethesda-tó, Lourdes). „Az elsősorban a katolikusokra jellemző búcsújáró kegyhelyekre történő zarándoklat célja a vezeklés, a bűnbocsánat elnyerése, de igen gyakran a gyógyulás is, valamely betegségből a kegyhely védszentjének, az őt ábrázoló szobornak, kegyképnek a csodatevő erejével, vagy az ott található gyógyító erejűnek tartott forrás, kút vizében történő mosdás által (Juhász K. 1998, pp. 156-157)”.
A gyógyfürdő-helyek és a búcsújáróhelyek kialakulásában tehát kezdetben igen hasonló tényezők szerepelnek. A polgárosodás, a szabadidő megjelenése nyitott új dimenziókat a gyógyfürdők fejlődésében. Egyrészt a fürdőéletben előtérbe került a nyaraló-szórakozó időeltöltés, másrészt a megváltozott természetszemlélet következményeként az emberek már nem egyenesen Istentől, hanem az Isten ajándékának tartott természeti erőktől, így a gyógyvizektől várták a gyógyulást (Kósa L. 1993).
A gyógyhelyek felkeresésében szerepet kap az emberek érzelmi síkon kialakult vágya, vonzódása (topofilia) is a gyógyító helyek iránt. Már a hely megtapasztalásának, vagy a tér megélésének élménye is hatással van a testi egészségre és a pszichológiai jólét érzésére is (Curtis, S. 2004). Mindez egészségturisztikai szempontból a természeti tájak, vagy ember alkotta, természet-élményt kínáló fogadóhelyek (pl. rekreációs parkok, terápiás kertek) látogatása során nyer különös jelentőséget. A helyet, a tájat szépsége, változatossága, szennyezetlensége, nyugalma, vagy éppen vadsága teszi a stressztől, az „ipari” környezetből menekülő modern ember számára a relaxáció, a töltekezés színterévé. A hely és táj tehát jóval többet jelent, mint egyszerű fizikai, vagy szimbolikus vonatkoztatási rendszer. A hely, a táj és az egészség közötti kapcsolat kultúraspecifikus dimenzióban és holisztikus felfogásban értelmezendő.
A hivatalosan is gyógyhellyé minősítés kritériumai a fejlett országokban a fentieknél lényegesen nagyobb szigorral kerülnek meghatározásra. A hazai előírások szerint a gyógyhely valamely település, vagy annak meghatározott része, mely rendelkezik a természetes gyógytényezők valamelyikével és a természetes gyógytényező igénybevételének gyógyintézményi feltételeivel (pl. gyógyfürdő, gyógyszálló, szanatórium). Alapvető elvárás, hogy a gyógyítás zavartalanságát és a betegek nyugalmát biztosító környezeti feltételek (pl. kiemelten védett területre előírt levegőtisztaság, fokozottan védett területnek megfelelő zajszint, rendezett zöldterületek) adottak legyenek. Mindehhez a pihenés infrastruktúrájának (közművek, közlekedés, hírközlés, kommunális szolgáltatások, ellátó, szolgáltató intézmények) kiépítettsége is szükséges.
Bővebben: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900074.EUM
Egyes gyógyhelyek régóta hagyományosan, „profilváltás” nélkül működnek, de vannak olyanok is, amelyek funkciója kiegészült, vagy megváltozott az idők során. Ilyen például a svájci Davos, mely korábban gyógyüdülőhely volt, napjainkban azonban inkább síparadicsomként ismert (Tasnádi J. 1998).
Viszonylag új fogalomként jelenik meg a szakirodalomban a gyógytérség fogalma, mely „az egymást erősítő primer kínálati elemeket (természetes gyógytényező, természeti környezet, kulturális örökség) magában foglaló és arra fejlesztési programokat kidolgozó, valamint a szinergia jegyében ezeket üzemeltető, kb. 20-40 km sugarú térség, amely versenyképes kínálatot tud nyújtani a wellness és gyógyturizmus számára (Várhelyi T. 2011/12, p. 16.)”.
A gyógyfürdők, gyógyüdülők, gyógyszállók, klímagyógyintézetek azok a létesítmények, melyek túlnyomórészt természetes gyógytényező kiaknázásával folytatnak gyógyító, vagy rehabilitációs tevékenységet. Üzemeltetésük minőségi szakembergárdát és ellátási gyakorlatot feltételez elsősorban a rehebilitáció, a reumatológia, a kardiológia és a geriátria területén (Várhelyi T. 2011/12).