Skip navigation

Klimatikus gyógyhelyek Magyarországon

A gyógyfürdők fejlődéséhez nagyon hasonló módon, ám kisebb megkésettséggel alakultak ki magashegységi klimatikus gyógyhelyeink is. Az elsőként a Magas-Tátrában meginduló idegenforgalomnak eleinte a túrázás és a hegymászás, később a síelés volt a deklarált célja. A hegyvidéki klíma jótékony hatásának felismerése eredményezte, hogy az 1870-es, 1880-as években Újtátrafüred és Alsótátrafüred település már magaslati üdülőhely céljából jött létre. (Az 1876-ban épült újtátrafüredi gyógyintézet volt az első magyar tüdőszanatórium, valamint az első télen is működő magaslati gyógyintézet). A tátrai szanatóriumok összefüggő klimatikus üdülőzónát alkotva (Tátrafüred, Lomnic, Széplak, Tarpatakfüred, Csorbató, Matlárháza) jelentős szerepet játszottak a tbc-s megbetegedések gyógyításában (Beluszky P. 2006).

A trianoni diktátumot (1920) követően magashegységi klimatikus gyógyhelyeink a magyar államhatáron túlra kerültek, így szerepüket középhegységeink magasabb régióinak kellett átvenniük. Ezek szubalpin jellegű éghajlata, szennyeződésektől mentes levegője, relatíve nagyobb tengerszint feletti magassága és a napsütötte csúcsaik képesek biztosítani a gyógyító klímahatást. Mindamellett kedvező lehetőségeket kínálnak arra, hogy a klíma gyógyhatását mérsékelt fizikai aktivitással (pl. természetjárás) is fokozni lehessen. Klimatikus gyógyterületeink és gyógyhelyeik a következők:

Mátra

A legismertebb éghajlati gyógyterületünk, mely magáénak tudja az ország legmagasabb pontját és az ország egyetlen valóban magaslati klímájú gyógyhelyét a Kékestetőt (1014 m) is. Kékestető 1963 óta rendelkezik hivatalosan is a klimatikus gyógyhely minősítéssel. Éghajlata elsősorban krónikus légzőszervi megbetegedések, belső elválasztású mirigyek betegségei, szív- és érrendszeri problémák esetén ajánlott. Mátraházán (710 m) nyitották meg a trianoni országterület első tüdőszanatóriumát (1932). A sok napsütéséről ismert Galyatető (965 m) klímája a fizikai és szellemi kimerültség leküzdésében segít. A Mátra déli lábainál elterülő Mátrafüred (370 m) természetes környezete tüdőasztma kezelésére, pihenésre, regenerálódásra ajánlott (ideal.hu).

Bükk:

A Bükk, hazánk legnagyobb átlagmagasságú, barlangokban is gazdag hegysége. Legmagasabb régiói nemzeti park védelme alatt állnak, ahol aktív turizmus és az ökoturizmus könnyen összekapcsolható a különféle egészségprogramokkal. Nevezetes gyógyhelye Bükkszentkereszt az ország legmagasabban fekvő települései közé tartozik (600 m). A falu különleges fekvésének köszönhetően hőmérsékleti szélsőségektől mentes. Kristálytiszta levegője többféle betegség leküzdésében is segít (pl. pajzsmirigy kóros működése, Basedow-kór, vérszegénység, légzőszervi betegségek, kimerültség idegesség). A hegység alacsonyabb részein kiépült népszerű üdülőhelyek Lillafüred (300 m), Szilvásvárad (345 m) kímélő éghajlata rekreációra, sportolásra alkalmas (met.hu).

Soproni-hegység:

A Soproni-hegység – Alpok közelsége miatt kialakult – kiegyenlített szubalpin jellegű éghajlata kellemes, kímélő klíma sok napsütéssel, ózondús levegővel, mely áldásos hatással van a pihenni, regenerálódni vágyó vendégek számára. A soproni Lővérek gyógyintézeteiben a szívpanaszokkal küszködőknek, a vérszegényeknek, a pajzsmirigy-túltengésben szenvedőknek, az idült légúti panaszoktól szenvedőknek, magas vérnyomással és emésztőrendszeri problémával rendelkezőknek folyik a kezelése (Németh Á. 2008).

Kőszegi-hegység:

Az Alpok legkeletibb nyúlványa, egyben az ország egyik legcsapadékosabb, legpárásabb térsége. A magas abszolút légnedvesség, az asztmával, allergiával és egyéb légúti betegségekkel küzdők számára nyújt enyhülést. Klimatikus gyógyhelye Velem (300 m).

Dunazug-hegység

A Dunántúli-középhegység északkeleti tagja, a Gerecse, a Pilis és a Budai-hegység alkotja. Itt található egész Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja a Pilis (757 m). A hegység legismertebb és legkedveltebb klimatikus gyógyhelye, a télen-nyáron kellemes klímájú üdülőhely, Dobogókő (699 m). Népszerűségét kellemes környezetének, illetve a főváros közelségének köszönheti (Németh Á. 2008). Éghajlata vegetatív labilitás, álmatlanság, magas vérnyomás esetén ajánlott (ideal.hu)

Mecsek:

Pécs (360 m) és környékének kellemes, mediterrán jellegű éghajlata magas napfénytartammal, mely szív- és érrendszeri panaszok esetén ajánlott.