Gyógyító gázok

Akárcsak a termálvizek, a Föld belső erőinek működéséhez köthetők a vulkáni utóműködés végső termékeként létrejövő, akár évmilliókig tartó gőz- és gázszivárgások (fumarolák, szolfatárák, mofetták), melyek ugyancsak hasznot hajthatnak az emberiség számára. Gyógyászati szempontból ezek közül elsősorban a száraz, szén-dioxidos gázkiömléseknek, az ú.n. mofettáknak van kiemelt jelentősége. Ezek legismertebb példája a Nápoly melletti Solfatara-kráter Kutya-barlangja, ahol a levegőnél nehezebb CO₂ gáz a talaj mentén helyezkedik el. De ilyen az erdélyi Hargitában a Torjai-büdösbarlang is kevés kénhidrogénnel és vízzel, 11-12,5°C hőmérséklettel (Jakucs L. 1990).

 „A széndioxid gáz balneoterápiás alkalmazása 2000 éves múltra tekint vissza. A római kori orvoslásban, később a népi gyógyászatban felismerték a természetes széndioxid fürdők gyógyító és rekreációs hatását. Kezdetben természetes, később mesterségesen kialakított gödrökben (a római korban amfiteátrum-szerűen kialakított medencékben) történtek a kezelések (Gyetvai Gy. 2011)”. A gyógygáz mint fizioterápiás eszköz ma már elismert helyet tölt be a civilizációs betegségek (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, verőér, visszér és nyirokér idült betegségei, a szív és agyi érbetegségek) gyógyításában.

A gyógyító gázok a bőrön át, valamint a légzéssel a véráramba jutva fejtik ki gyógyhatásukat. A feltörő gáz összetétele a geológiai adottságok függvényében változik, hatása sokoldalú lehet. A magas CO₂ koncentráció például erősen értágító, de a kellő töménységben jelen lévő kén és radon gyógyító hatása is közismert.

A gyógygáz-kezelések – hasonlóképpen a gyógyfürdőzéshez – kúraszerűen történnek, 15 napon át naponta egyszer (15-20 perc). A gázfürdőzéshez orvosi felügyelet és szakképzett egészségügyi szakszemélyzet jelenléte szükséges. A mofettakezelés kontraindikációi úgyszólván megegyeznek a meleg vizű gyógyfürdő-kezelésekével.