15.3. Etikai kérdések és stigmatizáció

Minden, diagnosztikus tevékenységet magába foglaló területnek van saját etikai kódexe.

A kódexek tartalmazzák a diagnosztikus tevékenységekre is kötelezően érvényes alábbi erkölcsi normákat:

• „az emberi méltóság tisztelete,

• elkötelezettség és felelősség,

• feddhetetlenség,

• a „nem ártani, hanem segíteni” elve,

• a legjobb szaktudás szerinti eljárások alkalmazása,

• a kompetenciahatárok betartása,

• a titoktartási kötelezettség,

• a korrekt tájékoztatás,

• a kliens védelme”. (Nagyné és Mészáros, 2012. 44.)

Egy (gyógy)pedagógiai diagnózist végző szakember helyzete különböző lehet. Amennyiben megyei, vagy tankerületi szakértői bizottságban dolgozik, többségében ő az első, aki közli a szülővel az elmaradás vagy a fogyatékosság tényét. Integráló iskolában dolgozó gyógypedagógusként is kerülhet olyan helyzetbe, hogy szintén ő lesz az első közlő. Szegregált iskolában gyógypedagógus jelzi a szülő felé a gyermek fejlődésében bekövetkező változásokat, esetleg egy újabb szakértői vizsgálat szükségességét. A tény, hogy a gyógypedagógus gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy ő az, aki szembesíti a szülőt, hogy gyermeke nem átlagosan fejlődik, maga után von bizonyos speciális etikai normákat, előzetes felkészülési kötelezettséget.