1.1. Az intézményes ellátás kezdetei
Felnőtt értelemi fogyatékos embertársaink életük végéig támogatásra szorulnak életvezetésük terén (Hatos 2012). A támogatás intézményrendszerének megléte korántsem volt minden korszakban elérhető alternatíva. Az „elesettek” intézményes ellátásának története viszonylag rövid történetre tekint vissza. Az első intézmények a felvilágosodás korában, a 18. század második felében jelennek meg. Ezek az intézmények erősen kötődnek egy-egy személy törekvéseihez és elsősorban a képezhetőség eszméje az, mely tevékenységüket meghatározza (Ellger-Rüttgardt 2008). Magyarország esetében is megfigyelhető az első intézmények létrejöttekor egy-egy szakember áldozatvállaló szerepe. Az értelmi fogyatékos személyek intézményes nevelésének területe összeforr Frim Jakab munkásságával. Frim 1875-ben alapítja meg Rákospalotán a „Munka” néven nevelő intézetét. 1877-től az első magyar „Hülye nevelő és ápoló intézetté” alakul és Budapestre költözik. Magyarországon az értelmileg fogyatékos személyek intézményes ellátása az európai törekvésekkel közel egy időben jelenik meg. Az egyetemes gyógypedagógia-történetet szemlélve e törekvésekkel kapcsolatban megállapítható, hogy más fogyatékossággal élő személyeket befogadó intézmények megjelenéséhez viszonyítottan az értelmi fogyatékos személyek intézményeinek alapítása későbbre tehető. Ezek a korai intézmények elsősorban a fogyatékos személyek nevelésére koncentrálnak, a felnőttkori támogatás nem elsődleges céljuk. A felnőtt fogyatékos és felnőtt értelmi fogyatékos személyek elhelyezéséül is szolgáló intézetek megjelenése az iparosodás korára tehető. Társadalmi szinten a gondoskodás eszméje dominál létrehozásuknál, aminek táptalaja sok esetben az iparosodás korában egyre nagyobb mértékben megjelenő gazdasági kiszolgáltatottság, a tömeges elszegényedés (Speck 2008).
A pedagógiai törekvések ellenére a „gyengeelméjűek” korai intézményes ellátásában megfigyelhető egy jelentős nézőpontbeli változás. A 19. század elejétől a „gyengeelméjűség” gyógyíthatóságának kérdése előtérbe kerül. A képezhetőségtől, azaz a pedagógiai-gyógypedagógiai megsegítéstől a súlypont az orvosi nézőpontokra helyeződik. Ez a változás azt is eredményezi, hogy nagyon sok felnőtt értelmi fogyatékos személy élete hosszú évtizedekig az ideg- és elmegyógyintézetek falain belül zajlik majd (Möckel 2007).