2.4. A normalizációs elv ma – kritikai megközelítés

A normalizációs elv és szemlélete nagy jelentőséggel bírt és bír még ma is a gyógypedagógia területén, ha egyes pontjai a társadalmi változások következtében újragondolásra is ösztönzik a szakembereket. A társadalmi változások, az individualizáció következtében sokkal nehezebb egyértelmű normákat felállítani és e normák mentén biztosítani a fogyatékos emberek életminőségét. Így például Dalferth (2006) arról ír, hogy a lakhatás és munka különválasztása a társadalmi folyamatok következtében talán már nem tekinthető oly szigorú elvként az egyén életében. Rendszerszinten a kérdést nem vizsgálja, azaz hogy a lakhatást és munkát szervezetileg célszerű-e különválasztani. A kitagolás folyamatai kapcsán a gyakorlati példák továbbra is a decentralizációt támogatják. Dalferth (2006) értelmezésében így a normalizációs elv ma sokkal inkább értelmezhető a fogyatékos személyek társadalmi egyenlőségének elveként, mely egy olyan világot szorgalmaz, ahol a fogyatékos személyek a társadalom részét képezik. A lakás és a munka mint azonos tér megjelenése mellett további gondolatok is felmerülnek a normalizációs elv mai értelmezése kapcsán. Nirje a házassággal és párkapcsolattal kapcsolatos gondolatait a heteroszexuális élettéren belül jeleníti meg, nem tér ki a homoszexuális kapcsolatokra, melyek éppoly természetes igényből táplálkoznak, mint a heteroszexuális kapcsolatok. Természetesen minden párkapcsolatban a felek közös kívánsága elengedhetetlen feltétel. Amennyiben a kölcsönösség fennáll, értelmileg akadályozott személyek számára is lehetőséget kell biztosítani a párkapcsolat megéléséhez. Nirje a normális életszínvonal taglalásánál megemlíti a pénzösszeg egy kisebb részének egyéni felhasználását. Ma már ez a gondolatcsíra jóval továbbmegy, és a személyre szabott költségvetés keretében a pénzösszegek feletti rendelkezést a szolgáltatások teljes körére kiterjeszti (részletesebben lásd 10. fejezet).