7.2. Az intézetek lakóinak helyzete

A magyarországi intézetek lakóinak helyzetét a 90-es évektől több kutatás is elemzi és felhívja a figyelmet a lakók kiszolgáltatott helyzetére (Bánfalvy 1998, Demeter 1998, Gönczöl 1997a,b). Demeter (1998) vizsgálatának eredményei tükrében megállapítja, hogy az intézetek a lakóterületektől távol helyezkednek el, mely a lakók kapcsolattartását a családdal nagyon megnehezíti, mindemellett az ingerszegény környezet a lakók további leépülésének veszélyét rejti magában. Az épületek eredeti céljuknál fogva (kastélyok) nem alkalmasak az intézetek befogadására. A lakókkal foglalkozó munkatársak többsége képesítés nélküli. Bánfalvy (1999) a LEWO kísérleti alkalmazásával az intézetek önértékelését vizsgálta. Olyan területeket kellett értékelni az intézeteknek, mint a lakók polgári jogainak érvényesülése, személyesség-privátszféra, a csoportok nagysága. Az értékek alapvetően pozitív önkritikáról tanúskodtak.

Kozma (2008) 2001-es statisztikai adatok alapján az intézetek 19%-át találja lakott településen kívül. Az intézetek átlagos létszáma 97 fő volt. Mindösszesen az intézetek 15%-a nem haladta meg a 20 fős létszámot. A hálószobák méretét tekintve még mindig jelentős a nagy hálók aránya (5 főnél több egy szobában) az ellátásban. A férőhelyek 85%-a állami fenntartású. Kozma (2008) a 2008-as országos vizsgálatban 190 fő értelmi fogyatékos személy adatait vizsgálja. „A felmérés adatai lehangoló képet mutatnak az intézetben élő értelmi fogyatékos emberek helyzetéről.” (u.a. 175.o.) Összegzésében a túlzsúfoltságot, a közösségi ellátások hiányát, a lakhatást nyújtó intézetek dominanciáját, a lakók napi tevékenységeikben való választás lehetőségének hiányát, a társadalmi izoláltságot emeli ki.

A magyarországi vizsgálatokban tehát, mely a fogyatékos/értelmi fogyatékos személyek helyzetét, életkörülményeit vizsgálja a nagy bentlakásos intézetekben, a totális intézmények képe rajzolódik ki. Ma Magyarországon megközelítőleg 15.000 fogyatékos személy él nagy, bentlakásos intézeti körülmények között. A berlini fejezetben ismertetett kényszerű „kivándorlás”, azaz a város közigazgatási területein kívül történő elhelyezés Budapest esetében kiemelten magas számokat mutat (Verdes/Tóth 2010).

A magyarországi nagy intézetekben élő helyzetét a TASZ filmje dolgozza fel. A Láthatatlanok című film a lakhatási kérdések számos aktuális pontját érinti. A filmben megszólalnak valamikori intézeti dolgozók, lakók és a gyógypedagógia számos szakembere.