6.2. Az ENSZ-egyezmény

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a 70-es évektől kezdődően több deklarációja is foglalkozik a fogyatékos személyek jogaival. A fogyatékos személyek esélyegyenlőségéről szóló szabályokat 1993-ban fogadták el, azonban ez formájából adódóan nem volt kötelező érvényű a tagállamokra nézve (Maschke 2010).

A tagállamokra is kötelező dokumentum az ENSZ 2006-os „A fogyatékossággal élő személyek jogairól egyezménye”-ként született meg (továbbiakban: Egyezmény) és az utóbbi évek legjelentősebb nemzetközi dokumentuma, valamint az első nemzetközi egyezmény a fogyatékos személyek jogairól. Az Egyezmény megalkotásába a fogyatékos személyeket is bevonták (Flowers 2009). Az Egyezmény a korábbi ENSZ-dokumentumokkal összhangban (pl. a nők, a gyermekek jogai) foglalja össze a fogyatékos személyek jogait. Az Egyezmény nem speciális jogokkal ruházza fel a fogyatékos személyeket, hanem megerősíti az őket is, mint minden embert megillető alapvető emberi jogokat.

Magyarország az Egyezményt 2007-ben ratifikálta. Az egyezményt aláíró országok kötelezőnek ismerik el az abban foglaltakat a nemzeti törvényhozásban való átültetésre. Ennek nyomán a magyar jogalkotásban is jelentős változásoknak kell bekövetkezni (lásd 7. fejezet).

Felépítését tekintve a Preambulumot ötven cikk követi. Az első cikk az Egyezmény célját az alábbiak szerint fogalmazza meg:

„A jelen Egyezmény célja valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes és egyenlő gyakorlásának előmozdítása, védelme és biztosítása valamennyi fogyatékossággal élő személy számára, és a velük született méltóság tiszteletben tartásának előmozdítása.”

Az Egyezmény számos pontja releváns a felnőtt értelmi fogyatékos személyek kitagolását tekintve, különösen, ha a szükséges szemléletváltást helyezzük a középpontba.

Magát a fizikai lakhelyet, és annak megválasztásának jogát tekintve a különösen kiemelendő a 19. cikk (Önálló életvitel és a közösségbe való befogadás):

„Az Egyezményben részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek egyenlő jogát a közösségben való élethez és másokkal egyenlő szabad döntéshez való jogát; minden szükséges és hatékony intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek teljes mértékben élvezhessék e jogaikat és a teljes közösségi befogadást és részvételt, beleértve a következők biztosítását:

a) a fogyatékossággal élő személyeknek másokkal azonos alapon lehetőségük van lakóhelyüknek és annak megválasztására, hogy hol és kivel élnek együtt, és nem kötelezhetőek bizonyos megszabott körülmények között élni;

b) a fogyatékossággal élő személyek számára hozzáférési lehetőséget biztosítanak többféle otthoni, intézményi és egyéb közösségi támogató szolgálathoz, beleértve azt a személyes segítséget, mely a közösségben éléshez és a közösségbe történő beilleszkedéshez, valamint a közösségtől való elszigetelődés és kirekesztődés megelőzése céljából szükséges;

c) a mindenki számára nyújtott közösségi szolgáltatások és létesítmények azonos alapon hozzáférhetőek a fogyatékossággal élő személyek számára is, és igényeikhez igazítottak.”

A kitagolás, a közösségi lakhatás kialakítását tekintve a 19. cikk a pontjában megfogalmazottak szerint a fogyatékos személyeknek jogunk van maguknak megválasztani a lakóhelyüket. E pont különösen jelentős annak a ma is még élő gyakorlatnak a kapcsán, hogy a nagyvárosok a fogyatékos személyeket a város falain kívül létrehozott intézetekben helyezik el. Ez ma Magyarországon Budapestre is igaz. Ez különösen jelentőséggel bír több szempontból is, egyrészt az emberi jogok szempontjából, másrészt a fogyatékos személy életminőségét tekintve is. Az emberi jogok szempontjából a fogyatékos személyt ugyanúgy megilleti a választás joga, a döntés joga, hogy hol is szeretne élni, ugyanúgy, mint minden más személyt is. A nagy intézetek nemhogy ezt a lehetőséget nem biztosítják, de sokszor abba sincs beleszólása a fogyatékos személynek, hogy kivel, illetve kikkel fog egy szobában élni. Az életminőség szempontjából természetesen ez is egy fontos pont, hogy kivel szeretne együtt élni, azonban még fontosabb, hogy a szabad választás kapcsán a fogyatékos személynek nem kell elhagynia azt a települést, ahol addig élt, és ahova szociális kapcsolatai is kötik. Számos szakirodalom leírja, hogy az értelmi fogyatékos személyek szociális kapcsolatai korlátozottak, nehezebben alakítanak ki szociális kapcsolatokat és azok megtartása is nehezített (Hatos 2012). Ezért az életminőséget illetően a meglévő szociális kapcsolatok megtartása fontos szempont kell hogy legyen, ha a lakhatásról beszélünk.

Magyarország az Egyezmény aláírásával elkötelezte magát az abban foglaltakra és a kitagolás során az Egyezményben megjelenő elvek figyelembe vételével kell kialakítsa saját programjait. A kitagoláshoz azonban anyagi támogatást is kap Magyarország, mely az Európai Unió Strukturális Alapjain keresztül érkezik.