7.3. A lakóotthonok
A modernebbnek mondható lakóotthonokban helyet kapó személyek száma jóval alacsonyabb, mint a nagy intézetekben élők száma, megközelítőleg 1400 fő. Arányait tekintve e számok alapján tehát azt mondhatnánk, hogy a fogyatékos felnőttek megközelítőleg 10%-a él a gyógypedagógia mai törekvéseinek megfelelően emberhez méltóbb körülmények között. Számuk a statisztikák szerint ha kis mértékben is, de folyamatosan nő. A kitagolási programok következtében várhatóan erőteljesebben nőni fog.
A táblázatban megjelenített 2008-ig visszamenő adatok azonban további elemzést kívánnak. A lakóotthonok közel fele a totális intézmények területén, a totális intézményeket oly gyakorta körülvevő falakon belül helyezkedik el, a nagy intézetek struktúráival továbbra is konfrontálva az ott élő személyeket (Verdes 2009). E helyzet kialakulása szorosan köthető az első magyarországi kitagolási törekvésekhez (lásd 8 fejezet).
Magyarországon a nagy intézetek lebontásának nehézségeit nemcsak a társadalom által is legitimált folyamat határozza meg, melyben a nem kívánt személyek elzárását rendszerszinten jól működő mechanizmusok biztosítják (gondnokság), hanem jelentős tényezőként jelenik meg ezen intézetek munkahelyteremtő ereje. A rendszerváltás utáni munkaerő-piaci változások következtében a 90-es évektől a gazdaságilag gyengébb régiókban a nagy intézetek munkahelyteremtő aspektusa kerül előtérbe. A régió jelentős munkaadójaként a nagy intézetek így egyre több intézeti dolgozó számára jelentenek biztos megélhetési bázist, mely a fenntartókat az intézetek megtartására ösztönzi (részletesebben lásd Verdes 2009).
Az intézetekben élő értelmi fogyatékos személyek többsége gondnokság alatt áll (Verdes 2008). A gondnokság alá helyezett személy részlegesen vagy teljesen elveszti cselekvőképességét, azaz adott ügycsoporttal kapcsolatos döntési jogát. Cselekvőképesség teljes korlátozása esetén az érintett személyek kizáró gondnokság alá kerülnek. Ez azt jelenti, hogy az életét érintő kérdésekben a gondnok dönt. Részlegesen cselekvőképes személyek korlátozó gondnokság alá kerülnek, azaz bizonyos ügyekben a gondnokolt nem dönthet, bizonyos ügyekben azonban maguk rendelkezhetnek a gondnok bevonása nélkül (lásd MDAC, 2007). A korlátozó gondnokság alatt álló személyeket rendszerint olyan ügycsoportokban korlátozzák (a teljesség igénye nélkül), mint ingó és ingatlan vagyonnal kapcsolatos döntések, vagy lakásbérleti szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat, vagy az intézeti elhelyezéssel kapcsolatos jognyilatkozat. A gondnokság köré számos társadalmi folyamat épül, mind a családon belül, mind a tágabb társadalmi érdekeket figyelembe véve, ezek a folyamatok azonban legkevésbé sem szolgálják a fogyatékos személy érdekeit. Az intézetbe kerülés gyakorlatilag együtt jár a polgári jogoktól való megfosztással (lásd Verdes/Tóth 2010).
Magyarországon a felnőtt értelmi fogyatékos személyek lakhatási lehetőségei ma erősen korlátozottak. A lakóotthonok elérhetősége korlátozott, a nemzetközi dokumentumok által is ajánlott támogatott lakhatás elenyésző arányban áll az értelmi fogyatékos személyek rendelkezésére. A modernebb, a gyógypedagógiai paradigmaváltásokat is szem előtt tartó lakhatási formák a civil szektor törekvései nyomán vannak jelen Magyarországon (lásd 8. fejezet). A törvényi keretek változásában a gyógypedagógiai paradigmák változása tetten érhető, ha minimális formában is. A következő bekezdésekben a főbb törvényi változásokat követjük nyomon a 90-es évektől kezdődően, különös tekintettel a lakhatási lehetőségekre és a fogyatékos személyek jogaira.