A sportág dinamikus fejlődése az 1950-es, ’60-as és ’70-es években
A II. világháború utáni korszak nemcsak az ütéstechnikában és taktikában, hanem a teniszezők ruházatában is nagy változásokat hozott, hiszen a hosszú fehér nadrágot felváltotta annak rövid változata, valamint a hölgyek hosszú, fehér ruhája is kurtább lett. Megalapították a nemzetközi teniszhírességek csarnokát és az 1960-as években elkezdődtek a televíziós közvetítések is, így a sportág nemzetközi elismerése jelentősen megnőtt, a pénzdíjak pedig elkezdtek emelkedni. Egyre több lett a műanyag borítású szabadtéri és a fedett pálya. A II. világháború után Jack Kramer volt az, aki több-kevesebb sikerrel megpróbálta újjáéleszteni és kialakítani a profi teniszt. A nagy áttörést azonban valójában a wimbledoni bajnokság igazi nyílttá tétele hozta meg, melynek első győztese az ausztrál Rod Laver volt. Laver elsőként lépte át az évi egymillió dolláros pénzdíjat és vezérletével 1959-től négyszer nyerte meg egymás után az ausztrál csapat a Davis-kupát. A „balkezes rakétaként” emlegetett játékos tökéletesítette először a pörgetett ütéseket, és színes egyéniségével gondoskodott annak népszerűsítéséről is. R. Emerson-nal, T. Roche-val, K. Rosewall-lel, valamint J. Newcombe-bal kiegészülve Laver meghatározóvá tette az ausztrál teniszt ebben az időszakban. Az amerikai J. Connors személyében 1974-ben viszont már új tehetség jelentkezett, aki ezt követően három éven keresztül vezette a világranglistát. Connors élen járt a tenisz-innovációban is, hiszen ő játszottelőször fából készült ütő helyett fém ütővel. Meg kell említeni a korszak másik két kiemelkedő alakját, B. Borg-ot és J. McEnroe-ot. Borg alapvonal játékáról, erősen pörgetett tenyereséről, valamint különleges higgadtságáról volt híres. Összesen hatszor tudott nyerni Wimbledonban és ötször pedig Párizsban. Ezzel szemben McEnroe különleges játéka mellett inkább a bírókkal való összetűzéseinek köszönhetően vált ismertté, mérkőzései Connors-szal és Borg-gal élményszámba mentek, örök emlékeket hagyva a nézőknek. McEnroe támadó teniszt játszott, extrém adogatásai, lenyűgöző röptéi, gyorsasága és ritmusérzéke mindenki ámulatba ejtett.
A hölgyeknél Margaret Court volt az, aki 24 egyéni Grand Slam-mel az egyik legsikeresebb női teniszezőnek számított, szokatlanul erős szervája és tenyerese kiemelte őt a mezőnyből. Számtalan küzdelmes csatát vívott Billie Jean King-gel, a tizenkétszeres Grand Slam győztessel, aki később sokat tett a női teniszért, hogy létrejöjjön a női profi szövetség, Munkája során szponzorokat szerzett a női teniszezőknek, melynek hatására nőttek a pénzdíjak is.
A későbbi években a 18 egyéni Gand Slam díjjal büszkélkedő Chris Evert-nek kellett felvennie a versenyt a cseh származású amerikai Martina Navratilovával. Összesen 80-szor találkoztak, ebből 37-szer Chris Evert tudott nyerni, amely jelzi kettőjük kiegyenlített küzdelmét. Az erőteljes szerva-röpte teniszt játszó Navratilova nagyon hosszú pályafutást tudhat maga mögött, egyéni Grand Slam győzelmeivel Evert-tel holtversenyben a második helyen áll az örökranglistán. Hosszú pályafutása első felében Evert volt a nagy ellenfele, majd később a német Steffi Graf.
Magyarországon a II. világháború után, Asbóth Józsefet követően a legismertebb magyar teniszező Gulyás István lett, aki először 1954-ben nyerte meg a nemzeti bajnokságot. Karrierje csúcsára 1966-ban ért, amikor a Roland Garros-on döntőt játszott. A müncheni nemzetközi tornát is megnyerve a következő évben, Párizsban harmadik lett. A nőknél ugyanakkor egyedülálló Körmöczy Zsuzsa pályafutása, aki 1958-ban egyéniben diadalmaskodott a Roland Garros-on, amit azóta sem sikerült egyetlen magyar teniszezőnőnek megismételni. Ebben az időben Körmöczy a világranglistán a második helyet foglalta el és a következő években, Párizsban és Hamburgban is döntős volt. Többször győzött az akkor divatos versenyeken Monte Carlo-ban és nyolc éven keresztül jegyezték a világ 10 legjobb női teniszezője között.
A monte carlo- i teniszversenyeket népszerűsítő plakát
Björn Borg
John McEnroe
Steffi Graf
Gulyás István