Skip navigation

2.1. A kommunikáció

A kommunikáció napjainkban egy igen divatos kifejezés, ezért mindenekelőtt fontos definiálni, hogy mit tekintünk kommunikációnak. A kommunikáció latin eredetű szó, a communio, communitas „közösség”, valamint a communicatio „közzététel” főnevekből ered. Gyakori szinonimái a „közöl”, „eszmét cserél”, „beszélget”, „tárgyal” szavak. Számos tudományág képviselői kutatták a kommunikációt. Ezek az információs technológia, a szociológia, a pszichológia, a kultúrantropológia és az etiológia. Közös bennük, hogy olyan közlést és információ átvételt tanulmányoztak, mely kölcsönösségen alapul (N. Horváth, 2006).

Szecskő (1971 in Fülöp, 1990) a kommunikáció értelmezését illetően tanulmányában arról elmélkedik, hogy vajon mennyire tág vagy szűk határokon belül kell meghatározni a fenti fogalmat. Hiszen, amennyiben az információcserére helyezzük a hangsúlyt, mely különböző rendszerek között megy végbe, akkor a sejten belüli történések is kommunikációként definiálhatók. Szűkebb értelemben a kommunikáció emberi, társadalmi, történelmi történés, melynek során információkat cserélünk azzal a céllal, hogy emberi relációkat, viszonyulásokat és társadalmi viszonyokat fejezzünk ki. Így a kommunikáció az emberi életjelenségek közül az egyik legjelentősebb, illetve szerepe van valamennyi emberközi és társadalmi folyamatban. A kommunikáció és az emberi társadalom egyidős.  

Bakos (2001) az Idegen szavak és kifejezések kéziszótárában négyféle meghatározást rendszerez a kommunikációt illetően. Elsőként tájékoztatást, (hír)közlést jelent. Másodsorban a kommunikáció információk közlése vagy cseréje valamilyen erre szolgáló eszköz, illetve jelrendszer (például nyelv, média vagy gesztusok) útján. Harmadsorban a kommunikáció nem más, mint közlemény. Végül összeköttetést, kapcsolatot és érintkezést kifejező fogalom. Raátz (1997) szerint a fenti definíciók értelmében a kommunikációt rendszerint a nyelvi kommunikációval azonosítják.

T. Molnár (2003) összefüggést vélt felfedezni a kultúra és a kommunikáció között. Definíciója szerint a kommunikáció a kultúra csatornarendszere.

Józsa (1977 in T. Molnár, 2003) szerint a kommunikáció technikai folyamat, személyes interakció, befolyásolást szolgáló mechanizmus, a jelentés ismeretelméleti vizsgálata és a kultúra csatornarendszere is egyben.

A szakirodalom áttekintését követően (Róka, 2002; Gászpor, 2003, 2010) a következő definíciókat ismerjük. Egyrészt, Stevens nyomán, a kommunikáció egy ingerre adott, szervezetben végbemenő, megkülönböztető válasz. Másrészt Dance úgy gondolja, hogy a kommunikáció egy kiválasztási folyamat eredménye, amihez a verbális szimbólumok járulnak hozzá. Továbbá Berelson-Steiner szerint kommunikációról akkor beszélhetünk, ha információkat, gondolatokat, érzelmeket, jártasságokat adunk át szimbólumok segítségével. Miller is megfogalmazta definícióját. Szerinte a kommunikáció a kommunikátor és a befogadó között zajlik, tudatos céllal történik annak érdekében, hogy a befogadó viselkedése megváltozzon. Mindezek mellett Cronkhite a befogadó szimbólumra adott válaszára helyezi a hangsúlyt, ezt tekinti a kommunikáció kiindulópontjának. Végül a kommunikációt a társadalmi interakcióval azonosították, amely üzeneteken keresztül történik. Tehát a kommunikáció mindig társas térben zajlik, amennyiben a résztvevők jelentést közvetítő szimbólumokat használnak. Így szimbolikus természetű folyamat. A kommunikációs rendszernek két pólusa van: a közlést minden esetben a kommunikátor bocsátja ki, a befogadó pedig fogadja azt. Általában a közlési szándék az, ami a két pólus között kommunikációt indukál.

A kommunikáció jelek sorozatának összessége, üzenet közvetítése céljából történik. Megkülönböztetünk természetes és mesterséges jeleket. A jel és jeltárgy közti kapcsolat szerint beszélhetünk ikonról, indexről és szimbólumról. Az emberi kommunikáció lehet biológiai és lehet társadalmi a jelek forrásának függvényében. Területei közé a következők sorolhatók. Információátadás mindenféle rendszerben, ember által létrehozott technikai rendszerekben, a társadalmi szféra különböző területein, illetve az élő szervezeteken belül történő információ továbbítása. (Buda, 1988). 

A jelek olyan tárgyi tények vagy cselekedetek, melyeket mesterséges úton hoznak létre, túlmutatnak önmagukon és jelentéssel rendelkeznek. A kódok a jelhasználati szabályokat determinálják, meghatározzák, hogy milyen módon választhatjuk ki és kombinálhatjuk a különböző jeleket. A jelek és kódok átadhatók, illetve befogadhatók, ezeknek köszönhető, hogy a kommunikációt társadalmi kapcsolatteremtésként értelmezhetjük (Róka, 2002).