2.3. A kommunikáció meghatározásai

Radványi (2005) a kommunikáció információ-elméletét a következőképpen ismerteti. Minden információ-továbbítás kommunikáció, ami független a jelektől és a kódtól. A kétszemélyes kommunikáció két biológiai személyt feltételez biológiailag meghatározott csatornákkal és kódlehetőségekkel együtt. A kódot az adott szociális és kulturszociális tér, illetve szabályok határozzák meg. A résztvevők a kommunikációt élményként élik meg, melynek során pszichológiai folyamatok mennek végbe. A kommunikáció elemi egysége a közlemény, a közlemények sorozatát pedig interakcióként definiáljuk. Az interakció és a kommunikáció nem megegyező fogalmak, az interakció igen fontos jellemzője a kölcsönhatás. A kommunikáció alapfogalmai a kommunikátor, befogadó, hír és a kód. A közvetlen emberi kommunikáció kivétel nélkül társadalmi szituációban zajlik, melyet az adott normatív tér és szociális szabályok határoznak meg. Radványi a kommunikáció két alaptételét ismerteti. Egyrészt mindig kommunikálunk. Másrészt megkülönböztetjük a kommunikáció tartalmi- és viszonyszintjeit.

Raátz (1997) további általános tételeket mutat be. Az emberi viszonyok természete a partnerek kommunikációs cseréjének tagoltságán alapul, amely két- vagy többoldalú. A kommunikáció kifejezését digitális és analógiás rendszerek segítik. A kommunikációs folyamat típusát tekintve egyenrangú és egyenlőtlen lehet.

Róka (2002) a következő megállapításokat teszi a kommunikáció főbb ismérveit illetően. Elsőként a kommunikáció alapegységét képező jel nem csak szimbólum, hanem szignál és szimptóma is lehet. Másodsorban a kommunikáció amellett, hogy szimbolikus folyamat, társadalmi jelenség is egyben. Elengedhetetlen feltétele az üzenet átadása. Továbbá a kommunikáció létrejöttéhez szükséges a koorientáció. Ezeken kívül a kommunikáció minden esetben egyéni interpretációban realizálódik. Mindezek mellett a kommunikáció megosztott jelentésre is épül. Végezetül nincs kommunikáció kontextus nélkül.

A fentieket Buda (1988) is a kommunikációs dinamika alapelveinek tekinti. Mindezek mellett hangsúlyozza, hogy az ember természetes pszichológiai szükséglete, hogy kommunikáljon és vele kommunikáljanak. Továbbá valamennyi kommunikációs eseményben szimultán módon érvényesül a hírközlő és a cselekvésre felszólító, azaz promotív tendencia is.

A kommunikáció ismérveinek egy másik csoportosítása szerint a kommunikáció kulcsfogalmai közé a transzmisszió, interpretáció, megértés, csere, megosztás, kapcsolat, viselkedés, interakció, reziduum tartoznak (Róka, 2002).

A kommunikáció típusai többféle szempont szerint meghatározhatók. A kommunikációban résztvevő partnerek szerint megkülönböztetjük az intraperszonális, interperszonális, csoport-, szervezeti és tömegkommunikációt. Autokommunikáció esetén saját magunk számára örökítünk meg információkat, feljegyzéseket, bizonyos tartalmakat. Az alkalmazott jelrendszer szerint két típusa van, verbális és nem verbális. A közlő szándéka meghatározza, hogy a kommunikáció szándékos vagy nem szándékos. A folyamat irányultsága alapján kétirányú és egyirányú kommunikációról beszélhetünk. A kommunikáció lehet közvetlen és közvetett is. A közölt információ természete és a befogadóra tett hatása alapján is kategóriákat állíthatunk fel. Eszerint megkülönböztetjük a kognitív és affektív-emocionális vagy praktikus (gyakorlati), irányító és szórakoztató kommunikációt (Fülöp, 1990; Raátz, 1997; N. Horváth, 2006).

A kommunikáció céljait illetően Adam (1996 in Radványi, 2005) néhány amerikai szerző gondolatait tanulmányozva a következőket foglalta össze. Azért kommunikálunk, hogy egyrészt információkat adjunk át, másrészt információkat szerezzünk. Továbbá a kommunikáció révén képesek leszünk leírni azt, ami éppen történik. Mindezek mellett elérhetjük, hogy a hallgató megtegyen, higgyen vagy érezzen valamit. Sőt, mi több saját szándékainkat, meggyőződéseinket, érzéseinket is ki tudjuk fejezni, amikor kommunikálunk. Egy újabb cél az, hogy kifejezzük, a továbbiakban is szeretnénk kommunikálni. A problémák megoldása is kommunikáció révén történik. Végül a kommunikáció szórakoztató funkciót is betölt.

N. Horváth (2006) úgy gondolja, hogy a kommunikáció legfőbb funkciói az információátadás (közlés, értelmezés és magyarázat), meggyőzés (cselekvésre ösztönzés, vélemény elismerése), érzelmek kifejezése, ellenőrzés (visszajelzés a kommunikáció eredményességéről), kohézió (szerepe a mentális egészség fenntartásában van) és szórakoztatás.