9.1. A kommunikáció, mint emberi jog
Az ember szociális lény és a szociális élet alapja a kommunikáció. A fogyatékos személyeknek – legyen az bármilyen mértékű és típusú fogyatékosság – igényük van a kommunikációra és megfelelő eszközök segítségével képesek is rá. A kommunikációs csatornák esetünkben számos alternatívát magában foglalnak. A jogalkotásban feltétlenül szerepet kell kapjanak a fogyatékos embertársaink kommunikációs stratégiái, melyeket a pedagógiai gyakorlat sikerrel alkalmaz. A fogyatékos személy számára az információhoz való hozzáférést, a szabad véleménynyilvánítást, a hivatalos ügyek intézése során az alternatív kommunikáció használatát törvényileg kell biztosítani. Az utóbbi évek egyik legjelentősebb nemzetközi dokumentuma „A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény” több pontjában megjelenik az augmentatív és alternatív kommunikáció (AAK) és annak kiemelt szerepe az információhoz való hozzáférhetőség jelentőségében (9. cikk, 21.cikk) és az oktatás (24. cikk) területén is. Emeljünk ki most ebből a dokumentumból két részletet. Az Egyezmény 2. cikke a következőképpen határozza meg a kommunikációt:
„A „kommunikáció” fogalmába tartoznak a nyelvek, a kivetített szöveg, a Braille-nyomtatás, a taktilis kommunikáció, a nagyméretű betűkkel történő nyomtatás, a hozzáférhető multimédia, valamint az írott, a hangzó és az egyszerű szöveg, a felolvasás, illetőleg az augmentatív, beleértve a hozzáférhető kommunikációs és információs technológiát, a kommunikáció alternatív módozatai, eszközei és formái;”
Az ENSZ Egyezmény, melyet hazánk is ratifikált 2007-ben, tehát elismeri az alternatív kommunikációs eszközöket, mint a beszélt nyelv alternatív, de vele egyenrangú lehetőségeit, ezzel természetesen elismerve azt is, hogy a fogyatékos személyeknek, akik hangzó beszéd útján nem tudják környezetük tudomására hozni igényeiket, szükségleteiket, ugyanúgy joguk van a kommunikációra, mint a beszélt nyelvet használó személyeknek. Ez jelentős előrelépés jogi szempontból a fogyatékos személyek kommunikációját tekintve. Az Egyezmény 21. cikk b pontja további gondolatokat közöl és iránymutatást ad a hivatalos eljárások során felmerülő kommunikációs nehézségek leküzdésére.
„….b) a hivatali érintkezés során legyen elfogadott és támogatott a jelnyelv, a Braille-írás, az alternatív és augmentatív kommunikáció, valamint minden egyéb, a fogyatékossággal élő személyek által választott kommunikációs forma, eszköz és módozat;……”
Magyarországon a televíziós közvetítések során egyre gyakrabban látni jelnyelvi tolmácsokat, a fontosabb fogyatékos személyeket is érintő kérdések, jogszabályok egyre többször elérhetőek könnyen érthető kommunikáció formájában is. Úttörőnek számít ebben az ÉFOÉSZ, ahol a munkatársak egyre több információs füzetet készítenek el könnyen érthető kommunikáció formájában is. Természetesen még rengeteg tennivaló van Magyarországon ezen e téren.
Az ENSZ Egyezmény mint láttuk felsorol néhány alternatív kommunikációs eszközt, biztosítva ezzel fogyatékos személyek számára a kommunikációhoz való jogot. A továbbiakban nézzük meg, hogy az Egyezményben megjelenő fogalmak mit is jelentenek a pedagógiai munka során, koncentrálva az augmentatív és alternatív kommunikációra.