Skip navigation

8.5.3. Bazális kommunikáció

A vitális jelekkel (szomatikus kommunikáció) való kommunikációt foglalja magában, gondolva itt például a légzésre, az izomtónusra, egyéb mozgásos aktivitásra, mint például a szemhéj, vagy a tekintet mozgása, de a nyelés, vagy minimális ujjmozgások is kommunikációs eszközként jelenhetnek meg. Légzés esetén kommunikációs szignál lehet a légzés ritmusának megváltoztatása, vagy a belégzés-kilégzés hosszának megváltoztatása, esetleg sóhajtás, köhögés, ásítás. Az izomtónusnál bármely izom tónusának megváltoztatása segítségünkre lehet a kommunikációban, a teljesség igénye nélkül például a homlok ráncolása, vagy ellazítása, a vállöv, vagy a has, esetleg az orrnyergek tónusának változása is. Fröchlich idesorolja még az izzadság, vagy a nyálképződést, de szívritmus, vagy a vérnyomás, illetve a végtagok vérbőségét is.

A bazális kommunikáció módszerét Winfried Mall fejlesztette ki (védett módszer) és elméleti hátterét tekintve négy pillérre építkezik (Mall 2004):

 

1) Bazális stimuláció

2) „Funkcionális lazítás” Marianne Fuchs alapján

3) Ritmikus-zenei nevelés Scheiblauer alapján

4) Gestalt terápia fogyatékos személyekkel Besems és Van Vugt alapján

 

A bazális stimulációt fentebb már tárgyaltuk, melyre Mall bazális kommunikációja talán a legnagyobb mértékben épít, részben tovább is fejleszti és újabb kommunikációs csatornákat nyit meg, mint az orofaciális, a gusztatórikus és auditív stimuláció, melyek Mall koncepciójában a szomatikus dialógust előkészítik, mintegy lehetővé teszik. Fuchs koncepciója a pszichológia területéről ered. A koncepció története Fuchs egy éves gyermekének légzőszervi megbetegedésével kezdődik, melynek során Fuchs a légzőgyakorlatokat saját kezével támogatta. A később kialakított terápia során a pácienssel közösen kialakított mozgások és légzőgyakorlatok segítik a tudatos önmegtapasztalást mind testi mind pszichés értelemben (Fuchs 2013). Mimi Scheiblauer az 1920-as évek első felétől dolgozott fogyatékos gyerekekkel. Pedagógiájában a ritmus a nevelés eszköze. A bazális kommunikáció során a ritmus fontos szerepet kap, a légzés, a mozgás vagy a hangadás során is. A Gestalt terápia kezdetei az 1900-as évek első felére tehetőek. A terápiát fogyatékos személyekkel Besems és Van Vugt fejlesztette tovább az 1980-as években. Meglátásuk szerint terápiájuk minden értelmi fogyatékos személy esetén alkalmazható, függetlenül a fogyatékosság típusától és annak súlyosságától.