Az ugrások jelentősége

Az ősembert a menekülés, a vadászat és az élelmiszerszerzés késztette arra, hogy a kisebb akadályokat futó lendülettel átugorva küzdje le. Az ugrások egyes formái az ókori görögök táncában nyertek kifejező tartalmat. Az antik versenyjátékokon a helyből és a nekifutásból végrehajtott ugrások mellett a mélybe ugrások különböző variációi is gyakran szerepeltek. Már az ókori olimpiákon megrendezett pentatlon egyik versenyszáma volt a távolugrás. A középkori népi vetélkedőkön helyből és lendületszerzésből ugrottak. Az újkori olimpiai játékok hivatalos versenyszámában egyenlő jogot élvezett a helyből és a nekifutásból végrehajtott ugrás. A különböző el- és felugrások az ember természetes, a mindennapi életében is gyakran előforduló mozgásai közé tartoznak. A napjainkban ismeretes és alkalmazott atlétikai ugrások távolba ugrások (távol,- hármasugrás) és magasba ugrások (magas, - rúdugrás) azonban összetett és bonyolult mozgások. Az ugrások lényege, hogy az ugró a föld vonzóerejének legyőzésével minél távolabbra jusson el az elugrás helyétől, illetve a minél magasabbra helyezett léc felett jusson át. Ez csak akkor lehetséges, ha a különböző testi képességek szintje megfelelő. Az ugrás nagysága: a nekifutásból eredő vízszintes sebességtől és a felugrással nyert emelkedő sebességtől függ. A legelőnyösebb, ha a tanuló jó vágtázó, tehát gyors és ruganyos is. Mivel az ugrásokban az egész test aktív részvétele szükséges, ezért bátran állíthatjuk, hogy az atlétikai ugrások nagymértékben hozzájárulnak a szervezet sokoldalú és arányos fejlesztéséhez. Az ugrások biztosítják az értelmi képességek csiszolását is, hiszen az említetteket helyesen kell értelmezni, tudatosan figyelembe venni és alkalmazni a mozgás tökéletesítése során.(Koltai, 1975)