Skip navigation

11.1. Bevezető gondolatok

A közoktatásban végbemenő, a hagyományos gyógypedagógiai oktatási formát gyökeresen megváltoztató fontos változás, a sajátos nevelési igényű tanulók integrálásnak lehetősége. 1993-ban az ENSZ hivatalos állásfoglalást adott ki a fogyatékkal élő, sérült emberek esélyegyenlőségének biztosításáról, melyhez Magyarország is csatlakozott. Az UNESCO által kidolgozott Cselekvési Program felszólítja az Egyezményt ratifikáló kormányokat, hogy a sérült gyermekek nevelése, oktatása a többségi iskoláztatás keretében valósuljon meg (Csányi és Zsoldos, 1994). A közoktatásról szóló LXXIX. törvény 1993 óta tette lehetővé az együttnevelést. A 30.§ (3)–ben az integráció feltételeként szabja: „a gyógypedagógiai nevelésben – oktatásban részt vevő iskolának rendelkeznie kell azokkal a személyi és tárgyi feltételekkel, amelyek a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátásához szükségesek”. Magyarországon a törvénykezési könnyítések ellenére lassan terjedt az együttnevelés. Terjedését sokáig hátráltatta többek között a szegregált intézmények ellenállása, a pedagógusok bizonytalansága, a szülők tájékozatlansága, előítéletek, valamint a hagyományos, merev tanulásszervezéshez ragaszkodó többségi iskolarendszer (Meggyesné, 2009).

Feladat

Alkossanak csoportokat, idézzék fel a „Bevezetés a gyógypedagógiába” kurzuson elsajátított ismereteiket az integrációról és az inklúzióról. Készítsenek gondolattérképet az együttnevelés fogalmáról! Mutassák be a gondolattérképeket a többi csoportnak!

A sajátos nevelési igényű gyermek fejlődése során olyan társadalmi, kulturális hatásokkal találkozik, mint bármely más gyermek. Másokhoz hasonlóan fontos feladata a világ változásaihoz, a környezeti feltételek módosulásaihoz való alkalmazkodás. Ennek teljesítéséhez megfelelő társismeretre, illetve reális önismeretre van szükség, melyek fejlesztésében mind a családnak, mind az intézményeknek igen nagy szerepe van (Szekeres, 2011b).

A társadalomba való beilleszkedéshez az egyén szociális vonatkozású készségeinek, képességeinek minél hatékonyabb működése is szükséges. A gyermekeket illetően e jelenség például az intézményes befogadás alakulásával, az integráció és inklúzió megvalósulásával is jól mérhető. Az integráció egyre nagyobb mértékű térhódítását igazolják például statisztikai adatbázisokban szereplő számadatok. A témával kapcsolatos információk gyakran nincsenek összhangban, melynek hátterében például adatszolgáltatási pontatlanságok, fogalmi bizonytalanságok állhatnak, azonban egyértelműen megállapítható az együttnevelés tendenciájának emelkedése, melynek eredményeként az 1990-es évek második felétől kezdődően megtöbbszöröződött az integrált formában oktatott tanulók száma. Míg az 1996/1997-es tanévben 1928 fő tanult integrált formában, ez a számadat a 2001/2002-es tanévben 8275 fő, a 2004/2005-ös tanévben 24067 fő lett (Papp, 2008). Az alábbi ábrákról (1. és 2. ábra) is leolvasható, hogy az integrált formában oktatott tanulók száma évről-évre emelkedést mutat.

Az integrált oktatásban és a gyógypedagógiai tanterv szerint oktatott tanulók számának alakulása az általános iskolákban
(forrás: KSH, 2012)

A grafikonon a két vonal egymáshoz viszonyított alakulása egyértelműen mutatja az integrált oktatásban részesülők számának növekedését, illetve a gyógypedagógiai tanterv szerint (a KSH adatbázisának kategóriáit használva) oktatottak számának csökkenését (Hegedűs, 2012).