7.2. A tanulásban akadályozott tanulók komplex rehabilitációja

A rehabilitáció új paradigmája értelmében a rehabilitáció tevékenysége kétirányúvá vált. Egyik iránya a kliens-központú irány, amely a kliens (a fogyatékos személy) helyzetének megváltoztatását jelenti. Másik iránya a társadalom-központú irány, melynek alanya szűkebb értelemben a fogyatékos ember környezete, tágabb értelemben pedig a társadalom. Ennek megfelelően a rehabilitáció feladata nem pusztán a kliens rehabilitálása, hanem a társadalom, a közeg rehabilitálása, megfelelő átalakítása (Könczei és Kullmann, 2009).

A rehabilitációt a szolgáltatások összehangolt, egyénre adaptált rendszerének tekintjük, melyek lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy a fogyatékos ember sikerrel foglalhassa el helyét a társadalomban. Az átfogó rehabilitáció olyan folyamat, amely a fogyatékos ember teljesítményét és a társadalom elvárásait harmonizálja (Farkasné és mtsai, 2012).

„A komplex rehabilitáció az egészségügyi, mentálhigiénés, oktatási, képzési, foglalkoztatási és szociális rendszerekben megvalósuló folyamat, amelynek célja a fogyatékos személy képességeinek fejlesztése, szinten tartása, a társadalmi életben való részvételnek, valamint az önálló életvitelének elősegítése” (Gere és Szellő, 2007:11).

A pedagógiai rehabilitáció egyrészt a gyermekek speciális oktatását, gyógypedagógiai nevelését, másrészt a munkaképes korú fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek szakmai képzését, átképzését foglalja magába.