5.2. Intelligencia (átfogó mentális képesség)

„A kognitív (értelmi) képességek a kognitív folyamatok működésének egyénenként eltérő szintjét jelentik. Különösen az emlékezet-képzelet és a gondolkodás bonyolultabb folyamataiban vannak jelen az emberek közötti jelentős eltérések. A két legjelentősebb, átfogó jellegű kognitív képesség az intelligencia és a kreativitás” (Keményné, 2006: 126).

Az intelligencia meghatározásában nincs teljes egyetértés az elméletalkotók között, számos meghatározás és megközelítés létezik. Az alábbi meghatározások a téma megközelítésének sokszínűségét tükrözik:

• Piaget: „…az intelligencia az, amit akkor használunk, amikor nem tudjuk, mit tegyünk;”
• Binet: „…az intelligencia általános megértési és értelmi képesség;”
• Wechsler: „…az intelligencia az egyén összegzett, globális képessége arra, hogy célszerűen cselekedjék, racionálisan gondolkodjon és környezetében hatékonyan működjön„ (Keményné, 2006: 127).
• Burt: „általános mentális hatékonyság…”
• Kline: „általános gondolkodási képesség, amelyet mindenfajta probléma-megoldási helyzetben használunk” (Mackintosh, 2007: 7).
• Stern: „az új követelményekhez való szellemi alkalmazkodóképesség.”
• Spearman: „olyan szó, amelynek annyi a jelentése, hogy végül is nem jelent semmit.”
• Boring: „az, amit az IQ-tesztek mérnek” (Csépe, Győri és Ragó, 2007-2008: online).

A fenti definíciók közül a Wechsler által megfogalmazottat tekintjük a legelfogadottabbnak (Keményné, 2006).

Az intelligenciával kapcsolatos szakirodalmak olvasása közben elkerülhetetlenül összetalálkozunk az általános vagy speciális képesség kérdésével. Sok elméletalkotó nem ért egyet az intelligencia általános képességként való felfogásával. Az alábbi példák is szemléltetik, hogy az intelligenciát alkotó részterületek számát és tartalmát illetően eltérések mutatkoznak az elméletalkotók között (Keményné, 2006).

• Spearman: az intelligencia két összetevőjét határozta meg, az általános intelligenciafaktort („g”) és a speciális faktorokat („s”).
• Thurstone: nem értett egyet az általános intelligencia jelenlétével, ő az intelligenciát hét elsődleges képességre osztotta (verbális megértés, beszédfolyékonyság, számolás, téri képességek, emlékezet, észlelési sebesség, következtetés).
• Gardner: az intelligenciák széles skáláját javasolja az egységes intelligencia helyett, állítása szerint legalább hat, egymástól független intelligenciafajta létezik, a nyelvi / verbális, a matematikai-logikai, a téri, a testi-kinsztétikus, a zenei, a személyes (interperszonális és intrapszichés) intelligencia (Atkinson és mtsai, 1999; Keményné, 2006).

A Gauss-görbe mutatja a mentális képességek normál eloszlását. Az IQ=100 az átlagos teszteredmény. A speciális nevelés, oktatás „főleg a Gauss-görbe bipoláris szélső értékeire, a normalitás sávján kívül eső egyénekre koncentrálódik, a gyermekpopuláció egészének ±5%-ra (2.5% alatt és 2,5% felett)” (Vašek, 2003). A tanulásban akadályozott gyermekek, tanulók ismeretelsajátításának jellemzőit befolyásolja a normalitás sávjában való elhelyezkedésük alacsony pozíciója (elégtelen vagy gyenge teljesítményt nyújtó gyermekek), illetve a normalitás sávja alatti pozíciója (enyhe fokú intellektuális képességzavart mutató tanulók).

Gauss-görbe (ábra forrása: Csépe, Győri és Ragó, 2007-2008: online).

Ahogy az előbbi ábrán is látható, intelligencia övezeteket lehet meghatározni. A gyakorlatban jelenleg az alábbi felosztással dolgoznak a szakemberek:

- Nagyon magas: 130-

- Átlag feletti: 120-129

- Magas átlagos: 110-119

- Átlagos: 90-109

- Alacsony átlagos: 80-89

- Határövezet: 70-79

- Enyhe fokú intellektuális képességzavar: 50-69 (BNO-10, 2004; Mészáros, 2012).