A hallássérülés értelmezése
A hallássérülés gyűjtőfogalom, magában foglalja a hallásveszteség minden fokát és típusát. A fogalmat a halláskárosodás, a halláscsökkenés és a hallásveszteség szinonimájaként is szokták használni. Ide tartoznak a hallószerv bármelyik részének veleszületett vagy szerzett sérülései, esetleg fejlődési rendellenességei, melyek következményeképpen a hallásteljesítmény az éptől eltér.
Orvosi értelemben: Az orvosi meghatározás hallássérülésnek tekinti a csak egyik fülben jelentkező (egyoldali) kismértékű halláscsökkenést, a kétoldali igen enyhe fokú vagy átmeneti időszakban jelentkező hallásromlást, vagy csak a nagyon magas frekvenciákon jelentkező halláskárosodást is, amelyek a köznapi életben nem okoznak zavart.
Gyógypedagógiai értelemben: hallássérült az a gyermek (ifjú, felnőtt, idős egyén), akinek hallásvesztesége oly mértékben korlátozza a gyermeket a fejlődési, nevelési és tanulási lehetőségeiben, hogy eredményes fejlesztéséhez gyógypedagógiai támogatás szükséges.
Más megközelítésben a hallássérültek pedagógiája a hallássérült kifejezést olyan halláscsökkenésre alkalmazza, amelynek következményeként a beszédfejlődés nem indul meg, vagy a beszéd oly mértékben sérült, hogy a beszéd megindításához vagy korrekciójához speciális beszédfejlesztő módszerek alkalmazására van szükség. Emiatt korlátozott a nyelvi alapokon történő fogalmi gondolkodás kialakulása.[1]
A súlyos fokban hallássérült – siket – és a kevésbé súlyosan vagy közepes fokban hallássérült – nagyothalló – gyermekek hallásvesztesége a főbb beszédfrekvenciákon olyan mértékű, hogy ennek következtében a beszédnek hallás útján történő megértésére nem, vagy csak részben képesek.[2]
- örökletes,
- fogamzás előtt és után ért ártalom,
- terhesség ideje alatti fertőző megbetegedések,
- szülés közben jelentkező károsodás,
- születés után fellépő ártó hatások,
- betegség, egyes gyógyszerek hatása,
- zajártalmak az élet bármelyik szakaszában.
A hallásveszteség fellépésének időpontja
A hallásveszteség felléphet a beszéd megtanulása előtti időszakban és a beszéd elsajátítását követően. A hangos beszéd elsajátítása után hallássérültté váló gyermekek nehezen dolgozzák fel a hallás elvesztésével fellépő állapotváltozást, a nehezített kommunikációt, a környezettel való kapcsolat beszűkülését.
[1] Farkas Miklós és Perlusz Andrea (2000): A hallássérült gyermekek óvodai és iskolai nevelése és oktatása. In: Illyés Sándor (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest, 507-508. o.
[2] 32/2012. (X. 8.) EMMI rendelete a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról