A látássérülés értelmezése
A látássérülésnek több definíciója van, meghatározása különböző szempontok szerint történhet.
Tág értelemben: látássérült az a személy, akinek látóképessége az ép látáshoz viszonyítva csökkent.
Orvosi értelemben: a súlyosságtól függetlenül mindenki látássérült, akinek szemészeti állapota a normálistól tartós eltérést mutat.
Pedagógiai értelemben: látássérült az a gyermek, akinek látásvesztesége olyan súlyos fokú, hogy csak megfelelően kialakított tárgyi és személyi környezetben, speciális módszerek és eszközök segítségével képes optimálisan fejlődni, ismereteket feldolgozni, tanulni.
A pedagógiai jellegű meghatározás tehát azt veszi alapul, hogy milyen fokú az a nagymértékű látásromlás, ami miatt a gyermek már különleges pedagógiai segítséget igényel, valamint mekkora látásmaradvány teszi lehetővé a látáson alapuló fejlődést, ismeretszerzést.
A látássérült gyermek látásteljesítménye (vízusa) az ép látáshoz (vízus: 1) viszonyítva két szemmel és korrigáltan (szemüveggel) is 0–0,33 (0–33%-os látásteljesítmény) közötti. Látássérült az a gyermek is, akinek látótere – tekintése fixációs pontjától mindkét irányban legfeljebb 10°, azaz teljes szélességében legfeljebb 20°.[1]
Walthes (2003) funkcionalista megközelítése szerint látássérült személy az, akinél látása miatt korlátozottak az alábbi funkciók:
- információszerzés,
- mozgás és tájékozódás – közlekedés,
- önellátás – mindennapos tevékenységek,
- tanulás,
- munkába állás valamelyikének végzésében.[2]
A látássérülés okai:
- örökletes betegség,
- a szem veleszületett fejlődési rendellenessége,
- szerzett sérülés.