Az integrált-inkluzív óvodai nevelés szintjei
Az integráció és az inklúzió fogalma az együttnevelés elméleti és gyakorlati megvalósításának folyamataiban érhető tetten. Ennek megfelelően az integráció minőségileg két különböző szinten valósulhat meg: (1) az egyik a fogadás vagy egyszerű integráció, (2) a másik a befogadás vagy inklúzió.
Az integrációval be akarják olvasztani az óvoda meglévő struktúráiba az egyéneket vagy a gyermekek kis csoportját, míg az inklúziónál az intézmény azonosul az inklúzió gondolatával, újra átgondolja a nevelési terv megvalósításának szervezeti kereteit és azokat a feltételeket, melyekkel valamennyi gyermek fejlődését tudja biztosítani.
A szűkebb értelemben használt fogadás (integráció) értelmében a gyermeket úgy fogadják a többségi intézményben, hogy igazán nem ismerik a gyermek sajátos vonásait. Az intézmény részéről nem történik meg a pedagógiai stratégiaváltás. A gyermektől elvárják, hogy ne igényeljen túl sok külön figyelmet, és hasonló teljesítményt nyújtson, mint a társai. Ez a többiek szintjéhez való alkalmazkodást igényli tőle. A pedagógus alig változtat stílusán, módszerein. A különleges gondozás biztosítása a gyógypedagógusra hárul. Az integrált nevelés az óvodában tehát azt jelenti, hogy az óvodák felvállalják a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését, fejlesztését, ha a gyermek a többségi óvodában nevelhető.
A második jelentősen fejlettebb szint a befogadás (inklúzió).[1] Az inkluzív óvodai nevelés megvalósítása esetén a befogadó intézmény teljes mértékben fel van készülve a sajátos nevelési igényű gyermek fogadására. Az óvoda életét, értékeit, módszereit, személyi és tárgyi feltételeit úgy alakítják, hogy valamennyi érintett gyermek szükségleteit figyelembe veszik, törekednek a szociális beillesztésre is. Valamennyi pedagógus az egyes gyermekek egyedi igényeihez, szükségleteihez való alkalmazkodást, az egyéni differenciálást fő feladatának tekinti. Az óvodapedagógus együttműködő, segítő partnere lesz a gyógypedagógus.
Az inklúzió fő jegyei az óvodai nevelésben a következők:
(1) az óvoda teljes vezetősége, nevelőtestülete elfogadja és azonosul az inklúzió gondolatával;
(2) a nevelésben hangsúlyos szerepet kapnak az egyéni differenciáló módszerek;
(3) a foglalkozások megszervezését és levezetését változatosabbá, színesebbé teszik a különböző munkaformák (pl. frontális-, csoport-, egyéni munkaforma) alkalmazása;
(4) a követelményeket rugalmasabbá teszik;
(5) változatos értékelési eljárásokat alkalmaznak;
(6) az óvodai élet tevékenységei közben felmerülő problémák vagy konfliktushelyzetek megoldása elsősorban az óvodapedagógusok felelőssége;
(7) a gyógypedagógus partneri kapcsolatban van az óvodapedagógusokkal;
(8) a szülőket bevonják a folyamatba;
(9) minden résztvevő fontosnak tartja a szociális befogadás szerepét.
Az inklúzió esetében tehát más szemlélettel találkozunk, mint az integrációnál. Az inklúzió az együttnevelés elfogadó gyakorlatát jelenti. A befogadás célja ebben az esetben, hogy a gyermeket olyan a lakóhelyhez közeli specifikus ellátási formával rendelkező többségi intézménybe vegyék fel, amely felkészült erre a feladatra.
Internetes olvasnivaló
[1] Csányi Yvonne (2007): Integráció és inklúzió. Nemzetközi és hazai körkép. In: Girasek János (szerk.): Inkluzív nevelés – a tanulók hatékony megismerése. Kézikönyv a pedagógusképző intézmények részére. Sulinova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht., Budapest, 138-163.