Az értelmi fogyatékosság értelmezése

Az értelmi fogyatékosság igen komplex jelenség, ami megmutatkozik például az intellektuális működés színvonalának jelentős változatosságban. Magyarországon az értelmi fogyatékosság meghatározása sok változáson ment keresztül. A hazai gyógypedagógiában súlyosság szerint két alcsoportot elkülönítve a következő elnevezések használatosak: (1) a tanulásban akadályozottság (egyik alcsoportját az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek alkotják) és (2) az értelmi akadályozottság (a középsúlyos, a súlyos és igen súlyos fokú értelmi fogyatékosság). Ezek alapvetően pedagógiai szemléletű fogalmak, melyek a hangsúlyt a speciális oktatási-nevelési szükségletekre helyezik.

Az értelmi fogyatékosságnak a magyar gyógypedagógia által a jelenleg elfogadott legátfogóbb definíciója a Czeizel Endre, Lányiné Engelmayer Ágnes és Rátay Csaba nevével fémjelzett, az értelmi fogyatékosság kóreredet szerinti meghatározása.

A tanulásban akadályozott gyermeknépesség igen heterogén, mivel a különböző tanulási problémák széles skáláját öleli fel. Így a tanulásban akadályozottság elnevezés gyűjtőfogalomként értelmezhető. Tanulásban akadályozottak körébe tartoznak azok a gyermekek, akiket (1) a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság enyhén értelmi fogyatékosnak minősített, másrészt (2) az általános iskolában tanulási nehézségekkel küszködnek. Az enyhe értelmi fogyatékosok beillesztése a tanulási akadályozottság átfogóbb kategóriájába a fogalom szélesebb körű értelmezését teszi lehetővé.

A tanulásban akadályozottság esetén több területet érintő, mélyreható, tartós és súlyos problémáról van szó.

Lányiné a nemzetközi terminológiai változásokhoz csatlakozva, a hazai szóhasználatban bevezeti az intellektuális képességzavar elnevezést.

Az intellektuális képességzavar[3] „azokra a személyekre alkalmazható, akik az intellektuális-kognitív működések, valamint a kortárs csoportokhoz viszonyított adaptív magatartás[4] jelentős akadályozottságával jellemezhetőek. Az intellektuális képességzavarral élő emberek az emberi létezés egy lehetséges változatát képviselik. Fejlődésre, tanulásra, társadalmi integrációra minden életkorban képesek, ehhez társadalmi segítséget igényelnek az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Az állapot hátterében lévő okok felderítése segíti speciális szükségleteik kielégítését a gyógypedagógiai oktatás, fejlesztés, pedagógiai kísérés, a pszichológiai segítő beavatkozások és a különböző terápiás eljárások tervezésekor. Állapotuk megismerése nem csupán akadályozottságaik számbavételét, hanem erősségeik felderítését is jelenti az egyén és környezete interakciójának kontextusában.”

Az értelmi fogyatékosság okai

A nemzetközi szakirodalmak szerint az értelmi fogyatékosság leggyakoribb okai között a következő tényezők szerepelnek:

• egyetlen gén rendellenessége,
• kromoszóma-rendellenesség (pl. Down-szindróma),
• hiányos táplálkozás magzati kórban,
• az anya terhesség alatti fertőző betegségei (pl. rubeola, HIV, szifilisz),
• az anya terhesség alatti szerhasználata (pl. drog, alkohol),
• koraszülöttség,
• születés utáni ólomnak való kitettség,
• születés utáni agyvelőgyulladás (encefalitis) vagy agyhártyagyulladás (meningitis),
• születés utáni koponyasérülés,
• súlyos elhanyagolás vagy depriváció.

Az enyhe fokú értelmi fogyatékosság oka: nehezen meghatározható, az esetek többségében az oki tényező ismeretlen marad. A mérsékelt, illetve súlyos fokú esetekhez viszonyítva kisebb számban mutatható ki méhen belüli, illetve szülés alatti ok a háttérben. A szülés utáni eredet ritka.[5]