Skip navigation

A sportágválasztás pszichológiai kérdései

Számos kérdés merül, vajon milyen szempontokat kell figyelembe venni a sportágválasztás során. Mielőtt azonban erre rátérnénk, az első kérdés: ki választ valójában, a szülő, a gyermek, a testnevelő, vagy valaki más?

Ideális esetben természetesen maga a gyermek választ, azonban ezt is valamilyen hatásra teszi. A barátai társaságból valaki már kipróbálta a sportágat, látta a tévében, megtetszett neki, találkozott vele testnevelés órán, a szülei is (ugyanazt) sportoltak, és még lehetne folytatni a sort. Mégis, ezt, a belső motiváción alapuló sportágválasztást tekinthetjük a kedvezőnek, hiszen ezt, „szabad" akaratából a gyermek szeretné űzni. Tehát, ami a sportágválasztás szempontjából a legfontosabb, hogy szeresse, élvezze a gyermek, okozzon neki örömet, legyen boldog. Ez több okból is fontos, hiszen a sportág szeretete által maga a sport, a fizikai aktivitás iránt is egy egész életre elköteleződhet, másrészt, amikor - amennyiben beválik és élsportolóvá válik - a nehéz, agónia zónájában végzett terheléseket kell elviselnie, vagy hullámvölgybe kerül, elmaradnak a sikerek, vagy sérülést szenved, akkor ezek a kezdeti évek adnak erőt elviselni ezeket a nehézségeket.

Amennyiben a gyermek nem „önszántából", hanem más hatására választ, még nem jelent feltétlen kevesebb elköteleződést. Sokszor hallani sikeres sportolót, aki pl. orvosi tanácsra kezdett sportolni, vagy „hiperaktív" volt, ezért, vagy a szülők szerették volna, azért. Egy viszont biztos, a szülők be nem teljesült vágyainak az elérésére a gyermek nem lesz képes, és ezt - mint sokszor a gyakorlat sajnos mutatja - a szülőknek, ha nehéz is el kell fogadni. Soha nem lesz sikeres, az alacsony belső motivációval rendelkező, komoly szülői pressziónak, vagy érzelmi zsarolásnak kitett gyermek, hosszú, sikeres, testi és lelki egészségben eltöltött sportpályafutásra, sőt.

Felmerül a kérdés, egyéni vagy csapatsportot, hosszútávút, vagy rövidet, labdásat, vagy labda nélkülit, stb.? A tapasztalat az, hogy az a gyermek, aki minél több sportággal megismerkedik, minél komolyabb mozgásműveltséggel rendelkezik, sikeresebb lesz a saját sportágában is. Az igen sikeres sportolók mindegyike - sportágtól függetlenül - szinte mindenben képesek voltak egy minimum jó átlagos szintre. Tehát nem rossz, ha a gyermek több sportágat is kipróbál.

Mind a szülők, mind adott esetben a testnevelő, ismeri annyira a gyermeket, hogy tudja, szeret és tud-e közösségben játszani, bírja-e a monotóniát, az „edző szeme" módszer alapján ügyesen bánik-e a labdával, megvan-e benne a kellő „vagányság", talpraesettség és még lehetne sorolni. Ezeket a személyiségjegyeket különböző tesztekkel lehet és kívánatos is mérni, de mivel sportágtól függően 6-12 éves gyermekekről beszélünk, ezek egy része még nehezen értelmezhető, másrészt nem helyettesíti a szülők sok éves tapasztalatát...

Komoly kérdés és döntés az is, mikor kezdjen el sportolni a gyermek? Természetesen vannak olyan sportágak, amelyeket már 5-6 éves korban elkezdenek - legalábbis megalapozni -, de ezekben maga a sportpályafutás is általában hamarabb véget ér, tehát a sportban eltöltött évek száma nagyon hasonló lesz ahhoz, aki 12-14 évesen kezd. Nehéz kérdés, miként lehet megtartani a kötelező gyermekkort a napi két edzés, a katonás napirend, a már állandóan jelentkező teljesítménykényszer, stb. során. Ezért, aki ilyen sportágat (pl. torna, úszás, tenisz) választ, készüljön fel ezekre a nehézségekre is. Ezekben a sportágakban gyakori a sportág korai abbahagyása, a kiégés, sőt akár a sporttól való elfordulás is. Nagy a felelőssége az edzőnek is, megtalálni az egyensúlyt az élsport elvárásai és a gyermeki lét elvárásai között.

Számos szerző (ld. Nagykáldi, 1998) írta le a sportágak profiljait. Ezek - többek között - azok alapján lettek összeállítva, hogy a bevált sportolók milyen tulajdonságokkal rendelkeznek.

Több sportág előkészítő sportágában (pl. szivacskézilabda, kosárlabda kenguru kupa, stb.) fiúk, lányok egy csapatban együtt, vagy egymás ellen játszanak. Kiváló közösségépítő hatása van. De a sportágak osztályozása ellenére, nem szabad elfelejteni, hogy az egyéni sportágat űzők is közösségben készülnek, tehát ott is érvényesülnek a csoportdinamikai hatások.

Felmerülő kérdés, hogy vajon olyan sportágat választanak-e a sportolók, amilyen a személyiségükhöz közel áll, vagy később a sportág formálja a személyiségüket? Mindkettő hatás együttesen érvényesül. Tudjuk, hogy egy csapatsportot űző megtanul csapatban gondolkodni, képes lesz rendszerben látni, megtanulja segíteni a másikat, stb., míg egy egyéni sportágat űző sokkal inkább válik „egocentrikussá", nem feltétlenül a szó negatív értelmében.

Összegzésképpen, rendkívül fontos, és elsődleges, hogy a választott sportágát szeresse, tartson ki mellette siker és sikertelenség esetén egyaránt. Illeszkedjen a személyiségéhez, segítse elő a sporton kívüli életbe való beilleszkedését. Ne akarjon a szülő és/vagy edző mindenáron sikereket elérni, kisajtolni a tanítványból, legyenek tekintettel a gyermeki mivoltra és igényekre. A szülők legfontosabb feladata a gyermekük feltétlen támogatása, bíztatása, a kulturált szülői támogató attitűd megteremtése. Akármilyen kemény és néha kegyetlen is az élsport világa, nem szabad elfeledni: nem gépekről, hanem érző gyermekekről van szó, a legfontosabb dolgunk testileg-lelkileg egészséges felnőttet nevelni belőlük.

[10] A sportágválasztás élettani hátteréről bővebben Molnár Andor fejezetében olvashatnak