Skip navigation

Tünetei

Az anorexia nervosa legelső tünete az evési magatartások megváltozása. A beteg válogatós lesz, bizonyos ételeket nem eszik meg. Egyre csökken a táplálék bevitel mennyisége. A család gyakran speciális ételek készítésével próbálja ellensúlyozni a csökkent kalóriafelvételt. Nemsokára a beteg felhagy a közös családi étkezésekkel. Saját maga által készített kalóriaszegények ételeket eszik, kis adagokat, amiket hosszú ideig tart megenni számára. Ezután kezdődik az ételek és az evés gyakori visszautasítása (Tringer, 2010).

Az anorexia nervosa önéheztetést és súlyhiányt jelent. Legfontosabb tünetei a folyamatos, intenzív aggódás a testsúllyal és az alakkal kapcsolatban, a karcsúság hajszolását célzó viselkedésformák és mindezek következtében a különböző testi tünetek. A súlyfóbia félelemet jelent az elhízástól még súlyos soványság esetén is. A betegek folyamatosan fogyni akarnak, ez pedig a serdülőkorban különösen kóros, amikor folyamatos testsúlynövekedés lenne az elvárható. Testképzavarukra jellemző, hogy a betegek saját testükről alkotott képe torzult és akkor is kövérnek tartják magukat, ha nem azok. Mások alakját viszont jól meg tudják ítélni, betegtársaik soványságáról is reális képük van. A testképzavar csak a saját testükre vonatkozik (Túry, 2005).

https://www.youtube.com/watch?v=56IovPc5ms8

Az anorexia nervosa-ban szenvedők esetében a létfontosságú tápanyagok nem kerülnek be a szervezetbe, ezért az ún. makro-és mikronutriensek is hiányoznak, amelyek nélkül az immunrendszer nem tud hatásos immunválasszal reagálni (Pászthy és mtsai 2007). A koplalás miatt kialakuló immunhiányt a másodlagos immunhiányok közé sorolják. Ez az az állapot, melynél egy korábban egészséges személyben betegség, vagy valamely más állapot következtében a védekezési funkciók leromlanak. Ebben az esetben, ha a kiváltó ok megszüntethető, akkor az immunhiány visszafordítható. Az anorexia nervosa-s betegeknél gyakrabban lépnek fel fertőző betegségek, melyeknek lefolyása hosszabb, szövődményeik pedig lényegesen gyakoribbak. A súlyos fertőzések akár halálhoz is vezethetnek (Abbas, 2000). Érdekes tény, hogy az anorexia nervosa-ban szenvedők általában hosszú ideig jól védekeznek a fertőzések ellen. Különös módon inkább a gyógyulás időszakában lesznek védtelenek a fertőzésekkel szemben. Klinikai tapasztalat, hogy a beteget az újratáplálás és súlygyarapodás időszakában kínozzák hosszú, elhúzódó lefolyású megbetegedések (Pászthy és mtsai, 2007).

Az anorexia-s betegek egyéb testi tüneteket is mutatnak. Ezek az életfontosságú funkciók lelassulása, a légzés- és pulzusszám csökkenése, az alacsony testhőmérséklet, az alacsony vérnyomás. Jellemző a magzati jellegű piheszőrrel fedett bőr, valamint a hajhullás. A menstruáció elmaradása szinte törvényszerű bizonyos testsúlyhiány mellett. Mindezek mellé még gyakran párosulhat a túlzott mozgásos aktivitás és az intenzív testedzés (Túry, 2005). Ennek két formája is lehet. Az egyik forma, amikor a betegek egy része tudatosan edzi testét annak érdekében, hogy kalóriát égessen el és ennek útján csökkenjen a testsúlya. Az állandó mozgáskésztetés lehet célszerű, mint például a biciklizés, futás, gyaloglás, de lehet akár értelmetlen is, mint a céltalan járkálás. A betegek sokszor ülés helyett inkább állnak, állás helyett inkább sétálnak, séta helyett pedig inkább futnak. A testgyakorlás általában magányos és rendszeres tevékenység, amely testi öröm helyett kényszeres jellegűvé válik és bűntudatot kelt ennek elmaradása. A betegek csak akkor esznek, ha „megérdemlik", azaz ha elvégezték a megfelelő mennyiségű edzést. Ha pedig többet esznek a kelleténél, akkor azt kötelezően le kell dolgozniuk. A másik formája a tesedzésnek az állandó nyugtalanság, amely szinte állandóan jelen van. Általában alvászavarral társul. Ez az állapot egészen addig tart, míg rendkívüli módon le nem romlanak a testi állapotok és tompultság, valamint lassultság következik be (Túry, 2005).

Az anorexia nervosa egyik fajtája a diétázó (restriktív, korlátozó) viselkedés. Az ebben az anorexia formában szenvedő személyek igen keveset esznek, vagy gyakran diétáznak. Régebben a páciensek kerülték a cukrot és az édességeket, manapság a zsírban tocsogó és a húst tartalmazó ételeket kerülik. A látszatot, hogy eleget étkeznek, úgy próbálják fenntartani, hogy apró darabokra vágják az ételt és lassan, megfontoltan falatozgatnak, így azt a hitet keltve családtagjaikban, hogy eleget ettek. Erősen fűszerezik az ételt, bizarr ételsorrendet tartanak, túl sokat, vagy keveset isznak, felhalmozzák az ételt, kalóriákat számolnak. Kerülik a társasági életet és a társasággal való együtt evést. Gyakran éjjel esznek, titkolván mit és mennyi táplálékot vesznek fel. Ezek a szokások adnak okot a családon belüli konfliktusra (Túry, 2001).

Az anorexia nervosa-nak a diétázó formája mellett létezik az ún. purgáló vagy bulimiás formája is. Ebben az esetben a betegek már túlmennek az „egyszerű" diátázáson. Sokszor már veszélyesebb magatartásformákat is tanúsítanak, mint például az önhánytatás, vagy a különböző hashajtók és vizelethajtók használata. Ez a forma rosszabb indulatú, mint a diétázó, hiszen itt már egészségkárosító szokásokról is szó van. A hányás véghezvitelével a betegek többet mernek enni, mert ekkor már kontrollt éreznek az evés felett (Túry, 2005).

Az anorexia két fajtájának összehasonlítását az 1. táblázat mutatja be (Túry, 2001).

1. táblázat: Az anorexia nervosa diétázó és purgáló formája (Forrás: Túry, 2001. 24.) 

  diétázó típus
(restriktív, korlátozó)
purgáló típus
(bulimiás)
falásroham nem jellemző jellemző
önhánytatás, hashajtózás nem jellemző jellemző
koplalás jellemző nem jellemző
társuló pszichés betegségek ritkább gyakoribb

Az anorexia nervosa-hoz pszichológiai tünetek is kötődnek. Ezek a depresszió, az antiszociális stílus, az ingerlékenység, a szociális visszahúzódás, a libidó elvesztése, az étellel való túlzott foglalkozás, a kényszeres rituálék megjelenése, a csökkent éberség és a romló koncentráció (Steiger, 2004). Emellett e betegség gyakran társul a tökéletességre való törekvéssel, azaz perfekcionizmussal, kényszerességgel és impulzivitással (Anderluh és mtsai, 2003).

A betegség tagadása jellemző tünet az evészavarokkal küzdőknél. Sokszor nem akarnak együttműködni a terapeutáikkal, ezért nem ritka az az eset, hogy nem is tekintik „igazi" betegnek őket (Túry, 2005).