A táplálkozászavarok és a sport összefüggése
Egyes evészavarokkal gyakran együtt jár a mozgásos hiperaktivitás. Ennek célja az eredményesebb testsúlycsökkentés, illetve a hízás elkerülése (Dukay-Szabó, 2008). A betegek többsége a sok edzést használja fel a test kontrollálásának eszközeként. A nemzetközi szakirodalomban fontosnak vélték a „túlzott testmozgás” mértékét pontosan meghatározni, ami a „minimum heti 16 óra erőteljes testedzést jelenti” (Resch, 2007).
A sportolók körében is detektálható a fokozott testkontroll. Egyes sportágakban nagy jelentőségű a testösszetétel, a testtömeg és a test alakjának optimális kialakítása, mert az eredményességhez elengedhetetlen a kidolgozott izomtömeg vagy a vékony testalkat vagy az ideális testsúly megtartása. Ezért a sportolókat is érinti az evészavarok kialakulásának kockázata (Dukay-Szabó, 2008). Sportteljesítményük drasztikusan csökkenhet a táplálkozászavar következtében. A legnagyobb veszélynek a következő sportokat űző versenyzők vannak kitéve: hosszútávfutás, műkorcsolya, ritmikus gimnasztika, stb. Bizonyos sportágakban kiemelt fontosságú a sportág-specifikus edzések minél fiatalabb korban történő megkezdése, mert idősebb életkorban már nem lenne megalapozható az eredményességhez nélkülözhetetlen technikai tudás. Ebből adódik, hogy az is a táplálkozászavar kockázati faktora, hogy ki mit sportol, és az esztétikai sportok versenyzői a fokozottan veszélyeztetettek csoportjába sorolhatóak (Sundgot-Borgen, 1994). Már az 5-7 éves, esztétikai sportágat űző lányok (vagy inkább gyerekek) az átlagnál többet aggódnak a testsúlyuk miatt (Davison és mtsai, 2001). Nyilvánvaló tehát, hogy ezek a hatások mind fokozhatják a táplálkozászavarok prevalenciáját. Nem mellékes az a jelenség sem, hogy az idősebb sportolókhoz viszonyított hasonló termetük, ám kisebb testtömegük miatt, a felnőtt korosztály versenyein is egyre fiatalabb versenyzőket indítanak Ezen csak az adott sportág szabálymódosításával lehetne változtatni (Dukay-Szabó, 2008).
Azokban a sportágakban, amelyekben súlycsoportokra osztva szerepelnek a versenyzők, a táplálkozási zavarok megjelenése mellett az egészséget károsító súlykontrolláló magatartásformák, például a has-és vízhajtók használata vagy az önhánytatás is gyakoribb (Vertalino és mtsai, 2007).
A sportolók körében kialakuló táplálkozási zavaroknak több oka is lehet. Fontos tényező a sokáig elhúzódó diétázás, illetve a testsúlyingadozás. Okozhatja valamilyen, akár tragikus esemény bekövetkezése: betegség, sérülés, edzőváltás, fontos személy elvesztése, párkapcsolati problémák, illetve a testsúlyra vonatkozó kellemetlen megjegyzések. Az edzések hosszának és mennyiségének számottevő növekedése is okozhat evészavart (Sundgot-Borgen,1994).
Ha a sportolónál feltűnő testsúlycsökkenés következik be, illetve még soványsága ellenére is kövérnek érzi magát, akkor erős lehet a gyanú az anorexia nervosa jelenlétére (Dukay-Szabó, 2008). Ennek következményei pedig a menstruációs zavar és az abból következő csontritkulás. Utóbbi jelei lehetnek a spontán bekövetkező patológiás csonttörések, a stressztörések vagy fáradásos törések és a gerincferdülés (scoliosis). További szövődményei közé tartozik a testi működések lelassulása, az alacsony vérnyomás és a lelassult szívműködés, a bradycardia, is (Resch, 1997).
„Az anorexiások személyiségére a teljesítményorientáció, a perfekcionizmus, a túlkonrolláltság, a kényszeresség jellemző, gyakran válnak visszahúzódóvá, dacossá, depresszióssá. A sport világában ugyanakkor a túlhajtott edzés és a tökéletességre való törekvés éerős motiváltságot, a nagy célok elérésének szándékát is jelezheti, így az edzőknek nem könnyű felismerniük, hogy a siker érdekében tett erőfeszítésekről vagy patológiás jelenségekről van-e szó” (Dukay-Szabó, 2008, 66.o).
A bulimia nervosa a másik legismertebb táplálkozászavar, melynek legismertebb tünetei a falásrohamok és az ezt követő önhánytatások. Szövődményei pedig a rendszeres hányások miatt bekövetkező káliumveszteség, ami szívritmuszavarokat, sőt szélsőséges esetben szívleállást, hirtelen szívhalált is eredményezhet. A bulimia nervosa sportolók körében is nehezen detektálható, a beteg általában eltitkolja betegségét és testsúlya sem nagyon ingadozik. Az eredmények, a sportteljesítmény romlása viszont megfigyelhető (Dukay-Szabó, 2008).