A sportolók táplálkozási magatartása

A versenysportra jellemző teljesítménykényszer egyrészt ösztönzi a sportolókat, hogy táplálkozásukkal hozzájáruljanak teljesítményük maximalizálásához, másrészt azokban a sportágakban ahol a megjelenésnek, a testsúlynak különösen nagy szerepe van, hozzájárulhat kóros étkezési szokások kialakulásához.

A kutatások jelentős része szerint a versenysportolók egészségesebben táplálkoznak, mint nem versenyző társaik. Cavadini és mtsai (2000) szerint a sportolók egészségesebben táplálkoznak, mint a nem sportolók, több tejterméket, zöldséget, gyümölcsöt, müzlit és salátát fogyasztottak. Ezt erősítik meg Łagowska, Woźniewicz és Jeszka (2011) lengyel serdülők körében végzett vizsgálatának eredményei is: a sportolók táplálkozása jobban megközelítette az ajánlásokat. Hasonló következtetésre jutott Keresztes és Pikó (2008), valamint Mikulán és Pikó (2008) is.

E kedvező képpel szemben Resch (2007) felmérésében 23-25%-os volt az evészavarok előfordulása sportolóknál. A leggyakoribbak közülük az atlétatriász, az izomdiszmorfia, a testzsírfóbia és az orthorexia nervosa. Az atlétatriász az étkezés (éhezéshez vezető diéta), a menstruációs ciklus és a csontsűrűség zavara, azokban sportágakban fordul elő, ahol a karcsúbb, légies megjelenés vagy az alacsonyabb testsúly jobb teljesítménnyel járhat együtt. Az izomdiszmorfia egy testépítő típusú evészavar, amikor a sportoló jelentős izomtömege ellenére sem elégedett megjelenésével, különös jelentősége, hogy tömegnövelő szerek szedésére hajlamosíthat. A testzsírfóbia a magas vagy annak vélt testzsír %-tól való kényszeres félelem. (Robinson, Bacon és O'Reilly, 1993). Az orthorexia nervosa olyan étkezési zavar, amikor valaki csak az általa egészségesnek vélt ételeket fogyasztja, amennyiben ez valamilyen akadályba ütközik, akkor inkább nem eszik (Segura-García, Papaianni, Caglioti, Procopio, Nisticò, Bombardiere és Capranica, 2012).