Betekintés a sport szociálpszichológiájába

Akár csapatsportról, akár egyéni sportról beszélünk, a sportoló mindig tagja valamilyen közösségnek. A sportegyesület, annak valamelyik szakosztálya adja a „keretet" ahhoz a munkához, ami a sikeres versenyzéshez kell. Edzőjével, sporttársaival, sőt amiről gyakran megfeledkeznek, a klub vezetésével, munkatársaival való kapcsolata alapjaiban meghatározza a sportoló teljesítményét. Érvényesülnek mindazok a szociálpszichológiai és szervezetpszichológiai jelenségek, amelyek minden csoport vagy csapat esetében, egyén szinten, a tagok egymás közötti valamint a csoportok egymáshoz fűződő kapcsolatában egyaránt. Mérei (1996) könyvében igen olvasmányosan írja le azokat a szociálpszichológiai jelenségeket, melyek a hétköznapi életben formálják mindennapjainkat. Gyakran tudattalanul zajlódnak le a közösségekben, csoportokban azok a folyamatok, melyek viselkedésünket (és a másikét is) befolyásolják. A sport színtere sem kivétel ez alól.

Az alábbiakban néhány, a sport és testnevelés területén hasznos elmélettel ismerkedhetnek meg.

14. ábra A sport csapatpszichológiájának néhány lényeges eleme

Elsősorban tisztázni kell, mit is értünk sportcsapat alatt.

De mit nevezünk sportcsapatoknak? A csapat is egyfajta szervezetként értelmezhető. A köztudatban mindenki azonnal a labdarúgó vagy kézilabdacsapatokra gondol, de a szakirodalom speciális esetekben ide sorolja például az evezést, a páros teniszt, vagy a torna csapatbajnokságot is. Akkor melyek a főbb különbségek? Egyrészt a köznyelv minden olyan sportágat, szakágat, ahol a sportoló nem egyedül, hanem minimum egy társával közösen küzd, már csapatnak nevezi. A szakirodalom is több szempontból elemzi ezeket a sportágakat. Az alábbiakban kiemelek néhányat.

A csapatösszetartás attól függően, hogy a csapatban részt vevők milyen módon járulnak hozzá az eredményhez, lehet interaktív (kézi-, kosár-, röplabdázás, labdarúgás stb.), ahol az eredmény az interakciók minőségén, az összjátékon, az együttműködési készségen alapul. Vagyis az interakciók miatt itt kialakul egy sajátos belső működési struktúra, ahol mindenkinek meg kell találni a neki megfelelő helyet (sokszor feledik, hogy nem csak a pályán, hanem az „öltözőben" is). Ezzel szemben más csapatokban az eredmények összeadódnak a csapaton belül, ez az additív illetve a szummatív csapattípus (kajak-kenu, páros tenisz, torna csapatverseny stb.) (Baumann, 2006).

Más megközelítés szerint beszélhetünk interaktív és koaktív (itt a csapaton belül nincs kimondott interakció, vagy csak kevés) csoportba tartozó sportágakról. Az interaktív sportágakra jellemző, hogy az egyéni cselekvéseket kölcsönösen össze kell hangolni a csapattagoknak. Mind támadásban, mind védekezésben csak akkor lehetnek sikeresek, ha folyamatosan a társaikhoz igazítják mozgásos cselekvéseiket. Vagyis ezekben a sportágakban igaz lehet „az egy fecske nem csinál nyarat" mondás, míg a viszonylag gyengébb képességű csapatok is érhetnek el sikereket magas szintű együttműködés mellett (Baumann, 2006).

Másik elmélet szerint, a kohéziót és a csapatteljesítmény összefüggéseit vizsgálva, Cratty (1983) a feladathoz kapcsolódó kohézió mértéke szerint a csapatsportágakat három különböző csoportba osztotta (id. Nagykáldi, 1998. 97. o.):

• a közreműködő csapatok, ahol kevés az interakciók száma, és a tagok közötti koordináció is alacsony (pl. íjászat, teke, lövészet, birkózás);
• az együttműködő csapatok, ahol magas az interakciók száma, és ténylegesen nagyfokú együttműködésre van szükség a játékosok között (pl. kézilabdázás, labdarúgás, röplabdázás);
• és a vegyes csapatok, ahol mindkettő jellemző jelen van (pl. atlétikai ugrások, evezés, úszás (váltó).

A kohézió, a csapatot összetartó erő. Két dolog tart össze egy csoportot. Egyrészt vannak közösen elérendő célok, teljesítmények, ezt a feladat összetartó erejének nevezzük. Másrészt, azért is együtt lehet egy csoport, mert szeretnek együtt lenni, jól érzik magukat, ez a társas összetartó erő. A megfelelő teljesítmény eléréséhez fontos, hogy mindkett magas legyen, ugyanis, ha csak a feladat összetartó ereje nagy, akkor nem teljesítés, problémák esetén, nincs meg a társak között az a kapcsolat vagy kapocs, ami segítene ezen átlendülni. Amennyiben viszont csak a társas összetartó erő magas, akkor egy idő után „elfelejtheti" a csapat, hogy vannak teljesítendő feladatok is.

A kohézió két alapvető alkotója is másként jelenik meg a fenti felosztásban. A feladat összetartó ereje magasabb a közreműködő csapatoknál, míg a szociális összetartó erő ott alacsonyabb. Az együttműködő csapatoknál pont fordítva van mindez, míg a vegyes csapatokat nagyjából hasonló mértékű feladat, és szociális összetartó erő jellemez.

Baumann (2006), aki speciálisan csapatsportok pszichológiájával foglalkozik, hivatkozik Steinerre (1972), aki a csoport aktuális teljesítményét meghatározó pszichológiai tényezőket vizsgálta, és azt igazolta, hogy a csoport teljesítménye mindig kisebb, mint a tagok elvileg lehetséges egyéni teljesítményeinek összege. Ennek hátterében a csoportfolyamatokból származó veszteségek állnak: ilyen többek között a bizalom hiányából vagy a bizalomvesztésből vagy elégedetlenségből eredő deficit is. Ezért ezeknek a változóknak a további vizsgálatát is fontosnak tartja.

Rókusfalvy (1992. , 148. o.) úgy fogalmaz. „A jó egyesületi, szakosztályi légkör, az egészséges csapatszellem, de legfőképp a jó edző-játékos viszony kialakítása nem egyszerűen a játékos jó közérzete szempontjából jelentős (bár ez sem mellékes, de csupán eszköz értékű), hanem elsősorban fontos sportszakmai feladat, melynek mindig objektív (gólban, kosárban kifejeződő) teljesítmény következménye van, még akkor is, ha erre nem gondolunk, vagy nem akarunk tudomást venni erről". Vagyis mindazon külső és belső követelések elviselésének - melyet a sportoló pszichológiai terhelésként él meg - vagyis tulajdonképpen a pszichés teherbíróképességnek (Rókusfalvy, 1992) a kialakításában fontos szerepet játszanak a játékos szervezetével, csapatával kapcsolatos beállítódásai.

E sportcsapatok tulajdonképpen olyan sajátos szervezetek, melyek közös cél érdekében működnek, koordinált tevékenység útján, sajátos belső dinamikával, szerkezettel, hierarchiával rendelkeznek. Jellemzi még a sportszervezeteket, hogy többnyire igen erős önazonossággal rendelkeznek, mely segítségével egyrészt megkülönböztetik magukat más szervezettől, másrészt erősítik a saját egységüket. Megjelennek olyan elvárások is mind a sportoló mind a klub oldaláról, melyek teljesülése várhatóan növeli illetve teljesülésének hiánya várhatóan csökkenti a célok elérésére vonatkozó erőfeszítéseket, végső soron magát a teljesítményt. Ezeket a kölcsönös elvárásokat pedig, ahogyan fentebb olvasható volt, az ún. pszichológiai szerződés tartalmazza. Megállapíthatjuk, hogy a sportszervezetek eredményességének két összetevője lehet. Az egyik maga a sportbeli eredményesség, mint a bajnoki cím, kupagyőzelem, stb., a másik a sportgazdasági eredményesség, mint pl. a minél nagyobb profit elérése. Jó esetben ez a kettő együtt jár, de előfordul olyan is, igaz ritkán, hogy sportszakmai szempontból eredményes egy klub, de gazdaságilag nem (gondoljunk csak például a korábbi Mizo-Pécs női kosárlabdacsapatára, mely sorra nyerte a címeket, de pénzügyileg túlvállalta magát, ezért azóta meg is szűnt). Ugyanakkor olyan is előfordul, a legtöbb észak-amerikai professzionális bajnokságok lebonyolítása miatt, hogy egy csapat nem lesz sikeres, mert nem jut be a rájátszásba, de így is játszik egy szezonban több, mint 80 mérközést, aminek köszönhetően - jegybevételek, tv közvetítés, merchandising - üzleti szempontból igen eredményes szezont zárhat.

15. ábra A sportcsapatok csoportosításának felosztása

Egy Ringelmann nevű francia kutató, kötélhúzásos kísérletében igazolta, hogy létezik a társas lazsálás, vagy henyélés jelensége is. Azt figyelte meg, hogy egy bizonyos feladat elvégzése során, amikor újabb és újabb emberek kapcsolódtak be, akkor csökkent az egyén maximális befektetése a feladatba. Vagyis, mindenki kevesebbet tett a közösbe, lazsált, mert annak a tudatában volt, hogy úgyis többen vagyunk, megoldjuk. Ez a sportjátékok emberelőnyös, és hátrányos helyzeteiben jól megfigyelhető jelenség, és erre külön fel kell készíteni a játékosokat.

Gyakran megfigyelt jelenség, hogy két különböző képességű versenyző vagy csapat mérkőzése során a gyengébb képességű „vérszemet" kap, és feljavul, míg a jobb csapat/versenyző maga alatt teljesít. A Hellpach féle kiegyenlítődési jelenség azt írja le, hogy a fenti esetben van egy törvényszerű konvergencia, középre húzás a teljesítményt illetően. Ezért különösen fontos, hogy a jobb képességű versenyző/csapat ne becsülje le ellenfelét, készüljön arra, hogy a gyengébb ellene - nagyobb motivációján, nincs mit veszítenie, stb. - miatt feljavul majd.

Több vezető gondolja azt, hogy elég vásárolni sok kiváló képességű játékost, abból majd világverő csapat lesz. Az élet - szerencsére - mást mutat. A jól teljesítő csapat jellemzője, hogy mindenki a neki megfelelő helyen van, nem csak „balerinák" és nem is csak „vízhordók" alkotják, hanem minden szerep be van töltve, mondhatni a megfelelő ember a megfelelő helyen van. Ekkor tud érvényesülni az a csoportdinamikai törvényszerűség, mely szerint a csoport az nem egyenlő a tagok összegével, hanem mindig egy más minőséget, ideális esetben többet, jelent. Így lehet, hogy egy igazi, jó „kémiával" összerakott csapat képes lehet legyőzni a jobb képességű sportolókból álló, de nem közösségként funkcionáló ellenfelét.

Ahhoz azonban, hogy jól működő csapatunk legyen, idő kell. Tuckman (ld. Nagykáldi, 1998) alapján 4, angol nyelven igen dallamos, könnyen megjegyezhető szakasza van a csapattá válásnak.

1. Forming- Formálódás: Kezdetben mindenki a jó oldalát mutatja, igyekszik jó benyomást kelteni.
2. Storming - Viharzás: a kezdeti nyugodtabb időszak után elindul a harc a hierarchiában betöltött szerepekért, státuszért.
3. Norming - Normalizálódás: A csapat által vallott értékeknek megfelelően kialakulnak a csapaton belüli szerepek, a szabályokat elfogadják, a helyzet stabilizálódik.
4. Performing - Teljesítés: A csapat készen áll ahhoz, hogy a lehetséges maximális teljesítményét nyújtsa.

A fentiekből látszik, hogy a csapatépítés időigényes folyamat. Nem lehet - főleg sok új emberrel - pár hét alatt stabilan, jól teljesítő csapatot építeni, a folyamat lezáráshoz minden egyes lépésen keresztül megy a közösség. Komoly probléma lehet, amikor erre nincs elég ideje az edzőnek, és már akkor kell produkálni, amikor még csak a viharzás időszakában van a csapata.

16. ábra A Liverpool F.C. öltözőjében látható, motivációs plakát