Skip navigation

A pénzáramok becslése során alkalmazandó alapelvek

A pénzáramok becslése során a megalapozott döntés érdekében szem előtt kell tartanunk néhány fontos és általánosan elfogadott alapelvet.

A beruházások értékelésénél csak az adózás utáni, ténylegesen befolyt illetve kifizetett pénzáramok számítanak.

Az értékelés során nem a számviteli kategóriákat (eredmény, költség stb.) kell alkalmazni, hanem a tényleges pénzmozgásokat kell figyelembe venni. Ez praktikusan azt jelenti például, hogy az értékcsökkenési leírást, ami nem jár a vállalkozás számára pénzkiadással (holott az adózás előtti eredményt csökkenti), hozzá kell számolni a beruházási cash-flow-hoz. Ezeket a pénzmozgásokat abban az időpontban kell kimutatnunk, amikor azok ténylegesen felmerülnek. A pénzáramokat azért célszerű adózás utáni bázison mérni, mivel az adó egyrészről tényleges pénzkiadást jelent, másrészről a beruházást magát is adózott pénzből valósítjuk meg.

A pénzáramokat növekményi alapon kell figyelembe venni.

A beruházás értékét azok a pótlólagos pénzáramlások adják, amelyek a javaslat elfogadásából következnek. Ezért minden olyan pénzáramlás tételt, amely a beruházás elfogadásával összefüggésben valamilyen változást hoz a vállalkozás cash-flowjában, számításba kell venni. Ezzel szemben azokat a pénzáramlás tételeket, amelyek nem a beruházás elfogadásának következtében állnak elő, figyelmen kívül kell hagyni.

A beruházás valamennyi közvetett hatását is figyelembe kell venni.

Ez a második alapelv következménye. Gyakran előfordul, hogy a beruházásnak valamilyen közvetett hatást gyakorol a vállalkozás más egységeinél. (Pl. új termék/szolgáltatás bevezetésénél figyelembe kell venni, hogy esetleg a régebben értékesített termékek/szolgáltatások egy részét szorítja ki a piacról.)

Nem szabad megfeledkezni a saját erőforrások (tőke, munkaerő, ingatlanok stb.) haszonáldozatáról sem.

Amikor kiadásról beszélünk, általában olyan költségekre gondolunk, amit ténylegesen ki kell fizetni. Az erőforrások költsége akkor is lényeges lehet, ha pénz nem cserél gazdát, hanem valamilyen haszonról való lemondást, valamilyen haszon feláldozását jelenti. A haszonáldozat költség tulajdonképpen az a pénzösszeg, amit akkor kapna a cég, ha a beruházási javaslatot elutasítaná, és az erőforrást a lehető leggyümölcsözőbb módon használná fel valami másra.

Például ha valaki a saját üresen álló telkét saját maga teniszpályaként szeretné hasznosítani, akkor ezen hasznosítással elesik attól a havi összegtől, amennyiért a telket bérbe lehetne adni. Az erőforrás tehát nem ingyenes, van alternatív hasznosítási lehetősége, és ebből következően van haszonáldozat költsége (angolul: opportunity cost) is.

Vegyük számításba a beruházás nettó forgótőke igényét is!

A legtöbb projekt pótlólagos forgótőke igényt is támaszt. Ezt az igényt figyelembe kell venni a pénzáramlások előrejelzésénél. Másrészről, a projekt élettartamának végén ez a forgótőke általában felszabadul, és ekkor azt bevételként lehet kezelni.

A már kifizetett kiadásokat el kell felejteni.

Ezek körébe olyan kiadások tartoznak, amelyek már korábban felmerültek, és a projekt elfogadása vagy elvetése semmilyen hatást nem gyakorol rájuk, így a megítélés szempontjából irrelevánsak.

Erről a tényről gyakran megfeledkezünk. 1971-ben például a Lockheed állami garanciát kért egy bankkölcsönre a TriStar típusú repülőgép fejlesztésének folytatására. A Lockheed és támogatói azzal érveltek, hogy örültség lenne abbahagyni egy olyan projektet, amelyre már majdnem 1 milliárd dollárt költöttek. A Lockheed ellenzői viszont azt mondták, hogy az lenne őrültség, ha folytatnának egy olyan projektet, amelyiknél ennyi pénz elköltése után sincs kilátás a megfelelő nyereség elérésére.
Mindkét csoport ugyanabba a csapdába esett: az 1 milliárd dollárt már nem lehetett visszaszerezni, ezért nem volt jelentősége a döntés szempontjából.
Forrás: Brealey, R. A. - Myers, S. C.: Modern vállalati pénzügyek, Panem, Budapest, 1999, 113. o.

A finanszírozási költségeket figyelmen kívül kell hagyni.
A finanszírozási költségek leggyakrabban osztalék (részesedés) vagy kamat formájában felmerülő kifizetéseket jelentenek a tulajdonosok vagy a hitelezők irányában, akik a forrásokat biztosítják a beruházás megvalósításához. A finanszírozási költségektől azért kell eltekinteni, mert a beruházások értékelése során azt igyekszünk felmérni, hogy mennyi pénzjövedelmet termel az adott eszköz. Először tehát azt döntjük el, érdemes lenne-e saját tőkéből megvalósítani a beruházást, vagyis arról határozunk: hogyan költsük el a pénzt. Ha érdemes, akkor ezt követően arról kell majd döntenünk, hogyan szerezzük meg a pénzt a beruházásra: ez a finanszírozási döntés.

A számításoknál az inflációt következetesen kell tekintetbe venni.

Alapvetően két lehetőségünk van a befektetésből származó pénzáramok kiszámítására: vagy változatlan vagy folyó áron becsüljük a tételeket. A változatlan áras értékelés esetén az inflációtól megtisztított, úgynevezett reálhozamokat kell alapul venni, folyó áron történő értékelés esetén viszont a nominálisan számolt rátákat.