Skip navigation

Miért támogatja az Európai Unió az elmaradott térségek pályázóit?

Gondolkodó emberként sokszor szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy miért is jó az az Európai Uniónak, hogy olyan projekteket támogasson, amely fejlődésben elmaradott térségekben valósul meg? Miért jó az az Európai Unió leggazdagabb országainak, hogy - leegyszerűsítve - a GDP-jük egy részéből a legszegényebb országokban valósulnak meg projektek? Vajon racionális döntés-e Németországtól, Franciaországtól, Luxemburgtól stb. az, hogy - közvetetten és megintcsak leegyszerűsítve - GDP-jük egy részét Romániában, Bulgáriában, Magyarországon stb. megvalósuló projektek társfinanszírozására fordítják? Őszintén megvallva a kérdések teljesen jogosak, és az egész fejlesztéspolitika, vagyis a teljes pályázati rendszer logikája ezen kérdésekre adott válaszokon nyugszik.

A fentiek következménye az, hogy azon térségek, amelyek az ott működő vállalatok számára megfelelő feltételeket tudnak teremteni a globális versenyben való sikeres helytálláshoz, gyorsabb fejlődésre lesznek képesek, mint azon térségek, ahol a feltételek nem adottak a globálisan versengő vállalatok sikeres versenystratégiáihoz. Minden térségnek fel kell ismernie az adottságait, és ezen adottságokra illeszkedő stratégiákat kell kidolgozniuk. Ez tehát újjászerveződő regionális specializációt von maga után. Térben koncentrálódnak a magas hozzáadott értékű, stratégiai tevékenységek azon térségekben, ahol az ehhez szükséges speciális feltételek adottak (a tevékenység nem végezhető bárhol). Ezzel szemben térbeli dekoncentráció figyelhető meg a sztenderdizálható, alacsony jövedelmezőségű, helyettesíthető tevékenységek esetén. Ezen tevékenységeknek nincsen speciális erőforrásigénye, gyakorlatilag bárhol végezhető. Természetesen a speciális helyi adottságokkal bíró térségek általában gyorsabb fejlődésre képesek.

A globális verseny emiatt kiélezi a területi különbségeket. Az elmúlt évek területi folyamatai arra utalnak, hogy a spontán folyamatok nem csökkentik a területi egyenlőtlenséget, így az eleve hátrányról induló térségekben a versenyképesség javításához szükséges a közösségi szintű támogatás. Mindez megfogalmazza azt a következő kérdést, hogy gond-e az, hogy a spontán területi folyamatok hatására a legtöbb esetben nőnek a térségek közötti fejlettségbeli különbségek? Mi a jobb a társadalomnak, ha a spontán piaci folyamatok alakítják a területi különbségeket, avagy jelentős költséggel beavatkozunk? Minek kisebb a társadalmi költsége? Munkahelyeket teremteni vidéken, avagy a fővárosba költözőknek lakásokat építeni és intézményeket bővíteni, valamint az elöregedő vidéki térségekben szociálpolitikát folytatni?

Az Európai Unió válaszában abból indul ki, hogy az esélyegyenlőség térbeli különbségei hosszabb távon károsan hatnak. Kisebb a társadalmi költsége annak, ha beavatkozunk, mintha utólag próbáljuk kezelni a gondokat (környezetvédelem, nagyvárosok felduzzadása, munkából tartósan kiszoruló emberek térbeli tömörülése és szociális gondjai, a közbiztonság stb.)

Az Európai Unió válasza tehát az, hogy be kell avatkozni a spontán területi folyamatokba! Vagyis a gazdag országok azért fogadják el azon szerepüket, mely szerint ők nettó befizetői az EU fejlesztéspolitikájának, mert ezen országok az elmaradott országokból induló migráció célpontjai. A nagy területi különbségek ugyanis egyértelműen olyan irányú migrációt váltanak ki az emberekből, amely a fejletlen térségekből irányul a fejlett térségekbe, utóbbiban jelentős társadalmi problémákat okozva. A fejlett országoknak is érdeke az elmaradott térségek lakóinak helyben tartása, mely elősegíthető az elmaradott térségek támogatások segítségével történő fejlesztése által.