Skip navigation

Az üzleti tervezésről

A hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k) fokozott versenynek vannak kitéve, amely változásokat tesz szükségessé számos területen. Egy ilyen kiragadott terület például az üzleti tervezés szükségessége: egyre inkább szükség van az üzleti terv alkalmazására, hiszen az üzleti sikerhez elengedhetetlen egy átfogó, hosszú távú elképzeléseket tartalmazó, valamint az üzleti gondolkodás fejlesztését körvonalazó dokumentum. Sajnálatos módon, míg a nagyvállalati gyakorlatban teljesen természetes az üzleti tervezés, addig a kisvállalkozások esetében ez nem így van. Azonban mindenképpen kiemelnénk, hogy a kisebb vállalkozások esetén számos olyan specifikummal találkozunk, amelyek a nagyvállalatok esetében nem jelenik meg. Jelen fejezet elkészítése során arra törekedtünk, hogy az üzleti tervvel kapcsolatos általános ismereteken felül ezekre az egyedi vonásokra is térjünk ki, amelyekre a kisebb cégeknek feltétlenül hangsúlyt kell fektetniük.