12.1.1. A rendszerszintű értékelés fogalma és céljai

A rendszerszintű értékelés a pedagógiai értékelés egy területe, melynek keretei között a tanulók tudását, képességeinek állapotát standardizált tesztekkel mérik, majd az eredményekből és az azokat meghatározó tényezőkből következtetéseket vonnak le a vizsgált populációra, az egész oktatási rendszerre vonatkozóan (Báthory, 2003). A rendszerszintű vizsgálatok tehát meghatározott mérési cél érdekében, jól definiált és előre meghatározott területeken mérik a teljesítményszinteket, valamint különböző, főként a tanulókra vonatkozó egyéni és az intézményeket jellemző háttérváltozók mentén tárják fel a teljesítményeket meghatározó tényezőket.

Közös jellemzője a hazai és nemzetközi rendszerszintű méréseknek, hogy ciklikusan ismétlődnek, így teszik lehetővé a teljesítményszintek és az összefüggések közötti időbeli tendenciák feltárását. A rendszerszintű értékelés alapján az egyes oktatási rendszerek eredményességének, hatékonyságának és méltányosságának az összevetése, jellemzése, elemzése a cél hazai és nemzetközi nézőpontból. A hatékonyság esetében az oktatásra fordított (anyagi és szellemi) erőforrások és a teljesítmény kapcsolatát vizsgálják (l. 11.2.2. fejezet). A méltányosság esetében az a vizsgálati szempont, hogy az adott oktatási rendszer mennyiben biztosít olyan környezetet, amely garantálja a diákok egyenlő hozzáférését az oktatáshoz, így vizsgálják a családi-kulturális háttérnek a teljesítményekre gyakorolt hatását, az iskolák közötti teljesítménybeli különbségek okait.