5.3.1. A mikrotervezés dokumentumai
A tanmenet egy egész tanév vagy félév munkaterve. Hosszú távra szól, hivatalos dokumentum, amit a tanév elején a pedagógusnak el kell készítenie. A több hónapos folyamat áttekintésére szolgál, ezért gyakori, hogy táblázatos formában készül. Találkozni olyan példákkal, amelyek nem adnak többet, vagy lényegileg mást, mint a központi tanterv vagy egy tankönyvi tartalomjegyzék: ezekből a célok és a követelmények átgondolása tipikusan hiányzik.
A tematikus terv egy témakör kidolgozása, felépítése. Tulajdonképpen egy témakör a tanmenetben egy sor; a tematikus tervben ezt bontjuk ki, a témakört a céloktól az értékelésig részletezzük. Hazánkban viszonylag ritkán alkalmazzák a pedagógusok. Fogalmilag ehhez kapcsolható a projektekhez és az epochális tanulásszervezéshez kötődő tervezés.
A tanórák tervezésére, ahogy korábban jeleztük, a tanárjelöltek és a kezdő tanárok számára a foglalkozásterv alkalmas, amelyben részletekbe menően rögzítjük a tanóra elméleti koncepcióját és megvalósítását, beleértve a tanári közlések tervezését is. A tapasztalt pedagógusok elegendőnek ítélhetnek emlékeztetőül egy rövidebb, vázlatos forgatókönyvet is. – Szokásos az óravázlatban, foglalkozástervben megadni az óra didaktikai feladatát. Ez a Nagy Sándortól (1993) származó fogalom az oktatási folyamat struktúráját írja le, általános megjelölés. Ezért érdemes pontos célokban, tanulási eredményekben is gondolkodni. (Pl. mi az az új ismeret, amelynek a megtanítását kitűztük, milyen mélységű ismerettel lehetünk elégedettek; vö. 3. fejezet.)
Szövegfeldolgozás feladat
5.3. Olvassa el figyelmesen és jegyzetelje ki Kotschy (2003b) és Hunyadiné és M. Nádasi (2008) kijelölt fejezeteit!
- Jellemezze egyenként az oktató-nevelő munka mikrotervezés szintű dokumentumait, a pedagógus egyéni terveit, funkciójukat, tartalmi felépítésüket tekintve!
- Vesse össze a fogalomlistában szereplő definíciókat a dokumentumtípusok jellemzésével!
- Hasonlítsa össze a tanmenet, a tematikus terv és az óravázlat funkcióit és elemeit!
- Mutassa be, a projektoktatás jellemzőiből hogyan következnek a projekttervezés elemei!
- Vázolja, hogy az epochális oktatás jellemzőiből hogyan következnek az epocha tervezésének elemei!
- Vesse össze a tematikus terv, a projektterv és az epocha terv céljait, funkcióit és jellemzőit
Alkalmazás feladatok
5.4. Keressen a saját szakjának megfelelő tanmenetet az interneten szabadon hozzáférhetővé tett anyagok között!
- Vizsgálja meg, hogy a kapcsolódó kerettanterv megfelelő szakaszához hogyan illeszkedik a kiválasztott tanmenet!
- Vizsgálja meg, hogy a Kotschy (2003b) által megfogalmazott elvárásokhoz mennyiben igazodik az adott tanmenet! Tanárjelölti szemmel milyen erősségeit és milyen hiányosságait észleli?
5.5. Keressen a saját szakjának megfelelő tematikus tervet az interneten szabadon hozzáférhetővé tett anyagok között!
- Vizsgálja meg, hogy a kapcsolódó kerettanterv megfelelő szakaszához hogyan illeszkedik a kiválasztott tematikus terv!
- Vizsgálja meg, hogy a Kotschy (2003b) által megfogalmazott elvárásokhoz mennyiben igazodik az adott tematikus terv! Tanárjelölti szemmel milyen erősségeit és milyen hiányosságait észleli?
5.6. Keressen a saját szakjának megfelelő óravázlatot (óratervezetet), foglalkozástervet az interneten szabadon hozzáférhetővé tett anyagok között!
- Vizsgálja meg, hogy a kapcsolódó kerettanterv megfelelő szakaszához hogyan illeszkedik a kiválasztott terv!
- Vizsgálja meg, hogy a Kotschy (2003b) által megfogalmazott elvárásokhoz mennyiben igazodik az adott terv!
- Tanárjelöltként milyen erősségeit és milyen hiányosságait észleli? Ha ennek alapján kellene tanítania, mi mindent kellene még átgondolnia a felkészülés során?
- Azonosítsa, mi a célja az adott tanórának! Vizsgálja meg, milyen alternatívákat lehetne ugyanehhez a célhoz rendelni (követelmények, tananyag, tevékenységek, értékelés)!
5.7. Keressen a saját szakjának megfelelő tankönyvet és válasszon ki belőle egy leckét!
- Azonosítsa, az adott lecke célja milyen új tudás megtanítása! Határozzon meg ehhez elvárható tanulási eredmény(eke)t! Vizsgálja meg, a tankönyvi anyagokon kívül milyen további tartalomhordozók, iformációforrások bevonása lehet szerencsés a lecke megtanításához! Rendeljen a célokhoz és tananyaghoz tanulói tevékenységeket! (Törekedjen arra, hogy támaszkodjon a tanításról-tanulásról egyéb kurzusokon szerzett ismereteire!)
5.8. Keressen projekttervet az interneten szabadon hozzáférhetővé tett anyagok között!
- Vizsgálja meg, hogy a NAT megfelelő szakaszához hogyan illeszkedik a kiválasztott terv!
- Vizsgálja meg, hogy a Hunyadiné és M. Nádasi (2008) által megfogalmazott elvárásokhoz mennyiben igazodik az adott terv!
- Tanárjelöltként milyen erősségeit és milyen hiányosságait észleli? Ha részt kellene vennie ebben a projektben pedagógusként, mi mindent kellene még átgondolnia a felkészülés során?
- Azonosítsa, mi a célja az adott tanórának! Vizsgálja meg, milyen alternatívákat lehetne ugyanehhez a célhoz rendelni (követelmények, tananyag, tevékenységek, értékelés)!
5.9. Társaival kiscsoportban válasszon ki egy kulcskompetencia-elemet és tervezzenek egy projektnapot, amely ennek a fejlesztésére irányul!
5.10. Vitassák meg az 5.9. feladatban elkészített projekttervet más kiscsoportok tagjaival!
- Vizsgálják meg, a tervezés fő kérdései hogyan tükröződnek benne!
- Elemezzék, a tervezés során mely kérdések hogyan vetődtek föl!
- Gondolják át a többiek reflexiója tükrében a saját tervezési folyamatuk döntéseit! Hogyan változtatnának a terven?