6.1. A tantervi értékelés

A legegyszerűbb a tyleri (1949) megközelítés: milyen tudásra tesznek szert a tanterv alapján folyó tanítás-tanulás során a diákok, és ez az eredmény hogyan viszonyul a kitűzött célokhoz? Ezzel egyrészt az elsajátított tantervet jellemezhetjük, másrészt a célok realisztikus voltát, a tartalmak megfelelő voltát elemezhetjük. A diákok eredményeit azonban nem csak az iskolai manifeszt tanterv befolyásolja, hanem számos további tényező is. Ezért ez a megközelítés a tanterv értékelésének csak az egyik lehetséges módja. Az ebből kiinduló vizsgálatok (pl. az IEA szervezet mérései) több háttérváltozót is figyelembe vesznek, amikor a tanulói teljesítményeket vizsgálják. (A pedagógiai értékelés kérdéseit a következő fejezetek részletezik.)

Elemezhetjük például azt is, miképpen lehetséges tanítani az adott tantervből, vagyis annak használatát alkalmazói (tanári) oldalról is felmérhetjük. Ilyen vállalkozás volt például az első, 1995-ös NAT bevezetésének vizsgálata (pl. A Nemzeti alaptanterv bevezetése …, 1999, Imre, 1998), vagy a suliNova kompetenciafejlesztő programjainak használatára irányuló vizsgálat (Kerber, 2011).

Megvizsgálhatjuk a felhasználók oldaláról is a tanterv megfelelőségét. Felvetődik, mennyire alkalmazható a tantervben rögzített tudás (ez például a PISA mérések értelmezése kapcsán vetődik fel). A legutóbbi kurrikulumelméleti szakirodalomban gyakran vizsgált kérdés, vajon a különböző társadalmi csoportok számára megfelelő-e az a tudás, amelyet a tanterv hozzáférhetővé tesz az iskolában, és megfelelőek-e azok a módszerek, amelyekkel az iskola ezt a tudást elsajátíthatóvá igyekszik tenni.

A következőkben Szebenyi (1997, 2004) alapján egy olyan tantervelemzési modellt vázolunk, amely három fő kérdést tesz fel.

• koherencia: mit és milyen alapon, milyen céllal ír elő a tanterv?
• konzisztencia: hogyan bontja ki a célokat, tartalmakat a tanterv?
• kongruencia: működtethető terv-e a tantervi dokumentum?