1.1. Az inkluzív pedagógiai szemlélet
A XXI. század egyik legnagyobb kihívása, hogy a tudományok sokágú, gyors fejlődésével párhuzamosan megtörténjen az adott tudományterület rendszerbe illesztése. (Kováts-Németh, 2013) A pedagógiai rendszerben való gondolkodás szükséges a közoktatás megújulásához, mely a tanulási-tanítási folyamat komplex szakmai eszközrendszerének, magának a pedagógiai rendszernek az újragondolása is. Az inkluzív pedagógiai rendszer bevezetése által a másság különféle értelmezése helyett a szemléletváltás kerül előtérbe. A hangsúlyváltás főbb jellemzői például a terminológia fejlődése, a kompetenciahatárok kiszélesedése, a pedagógia, a terápiás és rehabilitációs tudás és gyakorlat gazdagodása. A gyógypedagógia, mint a neveléstudomány egyik diszciplínája, a differenciált oktatás gazdag változatait képes realizálni, melynek az alapja az inkluzív gondolkodás. (Réthyné, 2013)
A legutóbbi évtizedekben már elkezdtek megjelenni azok a kutatási eredmények, amelyek a társadalomba való beilleszkedést támogató integrált nevelés módszertanával, az inkluzív iskola pedagógiai koncepciójának kifejtésével, az integrációs pedagógia elméleti alapjainak felvázolásával foglalkoztak (Csányi, 1983, 1995, 2001; Lányiné, 1995; Henning, 1995; Perlusz, 1998; Salné és Kőpatakiné, 2001; Réthyné, 2002a, 2007; Mesterházi, 2003, 2010; Bábosik, Borosán, Hunyady, M. Nádasi és Schaffhauser, 2011). Az integrációs pedagógia képviselői antropológiai szempontból szükségesnek tartják a fogyatékosság fogalmának újraértelmezését, emberképükben meghatározó értékek az emberi méltóság sérthetetlensége, a pozitív diszkrimináció és a szolidaritás. (Mesterházi, 2010)
A fogyatékosság jelenségének átértelmezésével, a fogyatékosság fogalmának jelentéshalványulásával, sőt jelentésvesztésével, a normalizációs elv megjelenésével párhuzamosan napjainkban új gondolkodási és cselekvési hangsúly képződik a másság, mindenféle másság kifejezésére, értelmezésére, pedagógiai kezelésére. (Lányiné, 1991; Schaffhauser, 2010) A szemléletváltás szükségszerűsége egy új filozófia, mely a személyt a maga teljességében vizsgálja. (Réthyné, 2013; Lányiné, 2014) A fogyatékosság jelenségének újraértelmezése több tudományterületen – pl.: szociológia, pszichológia, biológiai antropológia, etológia, neveléstudomány, történettudomány, teológia, kulturális antropológia, filozófiai antropológia, irodalomtudomány – is megfigyelhető. (Karasszon, 2010; Kelemen, 2010; Lányiné és Takács, 2010; Borbély, 2010; Aknai, 2010; Verdes és Zászkaliczky, 2010; Könczei és Zsolnai, 2010) Inkluzív módon gondolkodni azt jelenti, hogy gondolkodásunk, oktatásformálásunk és világkonstrukciónk gyökeréig ásva olyan elemeket találjunk, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy meghaladjuk az ember deficitelvű szemléletét (Schaffhauser, 2010). Az inkluzív gyógypedagógia filozófiája az egyén és a szociális környezete egységéből kell, hogy kiinduljon. (Réthyné, 2013)
A XXI. század az önmegvalósítás és személyiségfejlesztés korszakaként is leírható, melyben kiemelten kell foglalkozni a mai gyermekek, fiatalok érzelmi intelligenciájával. Emiatt az optimális tanulási modellben elsődleges szerepe van a motivációnak, a személyközpontú nevelésnek. (Ormándi, 2010; Csíkszentmihályi, 2011; Vekerdy, 2012; Zalay, 2012; Héjj, 2012) A reformpedagógiák is erre a koncepcióra épülnek. (Pukánszky és Zsolnai, 1998; Pukánszky, 2000; Németh, 2000; Mede, 2009; Radványi, 2010; Németh és Pirka, 2013) Jelen korunk szellemi és pedagógiai kihívásai közé tartozik inkluzív módon gondolkodni, s a motivációt hatékonyan alkalmazni a pedagógiai munkában.