1.2.2. Szenzoros integráció

A XX. század végére jól érzékelhetővé vált, hogy a legkülönbözőbb elméleti alapokon álló kutatók egyre inkább úgy gondolták, hogy az emberi szervezet egységes egészként funkcionál, az egyes rendszerek nem elszigetelten működnek, hanem egymást állandóan módosítva, egymásnak változékonyságukban is állandó háttérül szolgálva. Ebbe a történeti környezetbe kell belehelyeznünk Anne Jean Ayres 1972-ben megjelent összefoglaló művét („Szenzoros integráció és tanulási zavarok”), amely neuropszichológiai indíttatása lévén Head, Denny-Brown, Schilder, Lauretta Bender és más holisztikus szemléletű szerzők kutatásaira épített, de a tanulási zavarokkal kapcsolatos elméletalkotás tágabb kereteibe is nagyon időszerűen illeszkedett. A szenzoros integráció elmélete és gyakorlata a tanulási zavarokkal foglalkozó szaktudományok területén jelent meg, egy olyan időszakban, amikor az integráció fogalma a tágabb tudományos és a társadalmi életben egyaránt egyre szélesebb értelemben került a figyelem középpontjába. (Ayres, 1999b; Szvatkó, 2012)

A szenzoros integráció kifejezés kettős jelentéssel bír. Egyfelől tartalmazza valamennyi észlelési modalitást és azok összekapcsolódását, amelyek neurológiai, neuropszichológiai folyamatok bázisán épülnek fel, s a viselkedés szabályzásáért felelősek. A szenzoros integrációs folyamat működésében az érzékszerveken keresztül felvett információk, az idegrendszer külső és belső információfeldolgozási folyamatai, valamint az ezekhez kapcsolódó tervezési és végrehajtási folyamatok kapcsolódnak egybe. Másfelől a szenzoros integráció kifejezés a klinikai gyakorlat nézőpontjából egy adott személy vizsgálatának és terápiás kezelésének folyamatát is jelenti olyan esetekben, amikor az adott személynek az érzékszervek által felvett információk feldolgozása során merül fel nehézsége. (Reményi, Schaefgen és Gereben, 2014) A szenzoros integráció tehát idegrendszeri folyamat, mely alatt az érzékek, látás, tapintás, hallás, szaglás, mozgás hasznos elrendezését, összekapcsolását, egységes működésbe foglalását értjük. 

Az aktív cselekvésre ösztönző, ingergazdag állat jelenléte érdekessé és motiválóvá teszi a feladathelyzetet (1.3. ábra), ezáltal többféle érzékelési csatornákból származó információk segítik az idegrendszeri folyamat egységes működésének kialakulását.

1.3. ábra: Együttműködés [Forrás: saját gyűjtemény]

A tanulási, megismerési folyamatok eltéréseit a szenzoros integráció hiányos, rosszul szervezett működésével hozza összefüggésbe Ayres (1920-1988), illetve kortársai és követői közül a vele gyakorlatilag egy időben, ugyancsak Amerikában tevékenykedő Marianne Frostig (1906-1985), továbbá az európai színtéren iskolateremtő és hasonlóan intézményalapító Felice Affolter (1926- ) felfogása. Különböző szerzői koncepciók (Frostig, Ayres, Kirk, Affolter és mások) alapján fogalmazódott meg, hogy a tanulási, és viselkedészavarok hátterében perceptuomotoros, lingvisztikai, illetve viselkedéslélektani tényezők, neuropszichológiai diszfunkciók játszhatnak közre. E felfogások bizonyos egybeesést is képviselnek. Ebben az emberi viselkedés kognitív, emocionális és motoros folyamatainak integrált működése, a pszichikus funkciók agyi szerveződése, a külvilági és belső információk feldolgozásában vezető szerepet játszó észlelési folyamatok működésének hangsúlyozása központi szerephez jut. Ayres nézete szerint, az érzékleti tapasztalatok integrációja az emberi viselkedés alapfeltétele. Az eltérő viselkedés, a képességrendszer zavart működésén keresztül történő negatív visszajelzés valójában az integráció hiányával, és a tanuláshoz, a világ megismeréséhez szükséges alapfolyamatok dezintegrált működésével hozhatók kapcsolatba. Ayres a szenzoros integráció négy, egymásra épülő fejlődési szintjét különbözteti meg: első szinten a taktilis rendszer áll; második fejlődési szinten a vesztibuláris és proprioceptív információk feldolgozása áll; harmadik szinten az optikus (vizuális) és akusztikus ingereknek a feldolgozási folyamatokban történő betagolódása történik meg és a negyedik fejlődési szint a feldolgozási folyamatok végső fázisát, a komplex teljesítmények (olvasás, írás, számolás, figyelem- és viselkedésszabályozás) létrejöttét eredményezi. Az előzőekben ismertetett négy fejlődési szint egymásra épülése nyomán valósul meg a holisztikus (egészleges) szenzoros integráció. (Ayres, 1999a; Reményi, Schaefgen és Gereben, 2014; 1.1. videó)

1.1. videó: Terápiás helyzetben (autizmussal élő kisfiúval) [Forrás: saját gyűjtemény]

Ayres munkásságának folytatói a szenzoros integrációt nyitott rendszerként kezelik, melyben a szenzoros integráció folyamatát dinamikusabbnak, aktívabbnak írják le, és spirális modellként értelmezik. Kulcsfogalmak a spirális modellben: nyitott rendszer, spirális folyamat, felvétel, adaptív magatartás, belső mozgatóerő, „pont jó kihívás”, önbizalom, önkontroll, önirányítás, alapos tudás. A spirális megközelítés egyik alapgondolata, feltételezése azon alapul, hogy a központi idegrendszerre a képlékenység a jellemző. A képlékenység az agyi szerkezet azon képességére utal, hogy képes változni, vagy módosítható. Ez a képlékenység teszi lehetővé az intervenciós eljárásokat, terápiákat, és így az idegrendszer működésének a fokozása lehetséges a taktilis, vesztibuláris és proprioceptív szenzoros ingerek feldolgozásával egy körkörös folyamat révén. A képlékenység a kísérleti agykutatás és a szenzoros integrációs terápia alkalmazói szerint megmarad felnőttkorban is, és valószínűleg az élet teljes időtartama alatt. Az újabb modell kidolgozói javasolják, hogy nagyobb hangsúly kerüljön az idegrendszer rendszerszempontú megközelítésére. Ezáltal azt is feltételezik, hogy mind a személy, mind az idegrendszer nyitott rendszer. Egy nyitott rendszer egymással összekapcsolódó szerkezetekből és funkciókból áll, amelyek egységes egésszé szerveződnek, s képes az önszabályozásra, önszerveződésre és önmaga megváltoztatására. Az újabb modell egy másik alapgondolata, feltételezése, hogy a személyeknél van egy belső mozgatóerő a szenzoros integráció kifejlesztésére szenzomotoros tevékenységekben való részvétel útján (1.4. ábra). 

1.4. ábra: Motiváció a terápiás helyzetre (autizmussal élő kisfiúnál) [Forrás: saját gyűjtemény]

A szenzoros integráció folyamatában az önmegvalósítás spirális folyamat, melyben az ingerek forrásai egyrészt a testből érkező jelzések, elsősorban azok, amelyek visszacsatolás eredményei arról, hogy milyen érzés mozogni, másrészt a fizikai és szociális környezetből eredő ingerek. (Jászberényi, 2007)

A szenzoros integrációról bővebben:

http://www.fernevtan.hu/rolunktolunk/cikkek/hiszenezjatek.htm

Fejlődési, egyéni különbségekre építő, kapcsolat alapú a DIR (Developmental capacities – Individual differences – Relationships) megközelítés is. A DIR-modell program (1994) kidolgozója az USA-ban dolgozó Dr. Stanley Greenspan és Serena Wieder. A DIR megközelítés arra épít, ami természetes módon felkelti a gyermek kíváncsiságát, érdeklődését. A gyermek interakciós nehézségeit a biológiailag megalapozott szenzoros feldolgozási kérdések oldaláról szemléli. Ez a szemlélet, modell magába foglalja a Floor Time és a különböző speciális terápiákat (szenzoros integráció, augmentatív kommunikáció). (Szabó, 2012)