3.1.7 Összefoglalás
A kutya eredetével kapcsolatban számos különböző elképzelés látott napvilágot, ma már azonban mindenki által elfogadott tény, hogy a kutyákés a ma élő farkasok közös őstől származnak. Azzal kapcsolatban továbbra is viták vannak, hogy a farkas európai vagy ázsiai alfajai (esetleg mindkettő) szolgáltak a háziasítás kiinduló pontjául.
Bár genetikai értelemben a kutyát a farkas egyik alfajának kell tekintsük, mivel egészséges és szaporodóképes utódok származnak kettejük keresztezésből, eltérő viselkedésük és életmódjuk miatt azonban a kutyát és a farkast két külön fajként kezeljük.
A kutya és a farkas leszármazási vonalának elválását mindmáig nem tudjuk időben pontosan behatárolni, az azonban bizonyos hogy bármely más faj háziasítását jóval megelőzően, valamikor 15-30 ezer évvel ezelőtt kezdett a kutya őse és az emberegymás közvetlen közelében egyfajta kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésben élni.
A kutyává válás folyamata három fő szakaszra bontható; (1) a kezdeti spontán egymás mellett élés következtében (2) kialakultak azok a viselkedési változatok, melyek képesek lettek az emberi közösségbe integrálódni és az emberrel egyre komplexebb módon együttműködni, (3) a fajtákra való tudatos szelektálás pedig csak évezredekkel később indult el.
A háziasítás pontos helyszínéről szintén megoszlanak a vélemények. Nem tisztázott, hogy a farkasnak egy vagy több alfaja is szerepet játszott-e a folyamatban. Mivel a kutyává válás kezdeti lépései spontán, számos véletlenszerű elemet is tartalmazó kis valószínűségű eseményeken alapulnak, legvalószínűbb, hogy egy, vagy legfeljebb néhány domesztikációs esemény lehetett, melynek helyszíne Európa és/vagy Kelet-Ázsia volt.
A kutya háziasítása tehát mind időbeliségét, mind pedig az események menetét és módját tekintve nagyon más, mint a többi domesztikált faj kialakulásának története. Az ember és a kutyává váló farkas közös élettérbe kerülve évezredeken keresztül „csiszolódott össze” feltehetőleg egy olyan spontán együttfejlődési (koevolúciós) folyamatban, amelynek során az egymásnak nyújtott előnyök révén ember és kutya-ős kölcsönösen növelte a másik evolúciós sikerességét.
A háziasítás alapvető viselkedési- és viselkedésszabályozási változásokkal járt. A kutya viselkedése sokkal változatosabb, rugalmasabb szerveződésű, mint a farkasé, számos kölyökszerű jelleg élethosszig megmarad, viselkedése jól kontrollálható és gátolható. Társas kapcsolataiban a dominanciára törekvés csökkent, viselkedésére az egyéni tapasztalatok, szocializációs hatásokjóval nagyobb befolyással bírnak. Kommunikációs viselkedései és ezzel kapcsolatos készségei is nagyon megváltoztak, a farkasra jellemző kommunikatív jelzések szerepe csökkent, egyúttal fogékonnyá vált az emberi vizuális (gesztusok) és hangjelzésekre.
Az emberi környezetbe való beilleszkedés szempontjából fontos volt a stressz-tolerancia kifejlesztése (az embertől való félelem leküzdése), mely motorja lehetett a kutyaszerű viselkedések kialakulásának és alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy az ember az kutya elméjében átkerült a „potenciálisan veszélyes idegen” kategóriából a „fajtárs” kategóriába.