3.2.1.2. Kötődés
A kötődés egy nagyon fontos viselkedés-szabályozó mechanizmus, amely gondoskodik arról, hogy pl. az 1-2 éves kisgyerekekbenegy sajátos viselkedéskészletet aktiváljon amennyiben stresszhelyzetbe kerülnek (idegen helyen az anyától elválasztják őket). A kötődési viselkedés aktiválódása meghatározott kritériumok alapján könnyen azonosítható. A kötődés feltétele ugyanis a kötődési személy megkülönböztetésére való képesség és a vele szemben megnyilvánuló specifikus viselkedési reakciók, úgymint (1)közelség- és(2)kontaktuskeresés, (3)szeparációs stressz, valamint(4)a kötődési személy újra megjelenésekor a szorongás megszűnésére utaló jellegzetes üdvözlési viselkedések.
A kutya-ember kötődés pszichológiai szempontból hasonlít a szülő-gyermek kapcsolathoz: ugyanúgy aszimmetrikus és alapvetően függőségen alapuló. A kutya-gazda kötődési kapcsolat pedig vizsgálható a gyerek-szülő kapcsolat mintájára, a kötődési viselkedés elemzésére a gyermekpszichológiai kutatásokból átvett módszerrel, az ún. Idegen helyzet teszttel (https://www.youtube.com/watch?v=QTsewNrHUHU). Ez a gazdától való többszöri szeparáció és a vele való újra találkozás alatti viselkedés elemzésén alapuló teszt leginkább egy nagyon egyszerű színdarabra emlékeztet, ahol a kutya egy idegen szobában hol a gazdájával, hol egy ismeretlen személlyel van együtt (játszani próbálnak vele, simogatják), illetve egy rövid ideig teljesen egyedül marad. Ennek során a kutya viselkedését, a belépő és távozó személyekre adott reakcióit elemzik.
A kísérletes vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a gazda-kutya viszony leírható az anya-gyermek kapcsolat mintájára, ugyanis a felnőtt családi kutyák kísérleti helyzetben mutatott viselkedése megfelel a kötődési viselkedés kritériumainak és megnyilvánulásaiban feltűnően hasonlít ahhoz, amit 1-2 éves gyermekek szülőhöz való kötődési viselkedésénél láthatunk(Topál és mtsai. 1998, http://psycnet.apa.org/psycinfo/1998-10816-001).
Tovább árnyalja a kutyák kötődéséről szerzett ismereteket, hogy kiderült, hogy a kölyökkutyáknál, már a gazdához kerülés után nem sokkal, 3-4 hónapos korukban megjelennek – ha nem is tökéletesen azonos mértékben – a felnőttekre jellemző, emberhez való kötődés viselkedésmintázatai. Így már az első pár hét alatt kiépülhet a kiskutya kötődése új gazdájához. A tapasztalatok azt is mutatják, hogy a kötődési kapcsolat jellemzőit alapvetően nem befolyásolja az, hogy milyen életkorban alakult ki, mert nem különbözik az első és második gazdájukkal élő (felnőtt korban gazdát váltott) felnőtt kutyák kötődése (Gácsi és mtsai. 2001, http://psycnet.apa.org/journals/com/115/4/423/).Sőt, a menhelyi kutyák, akik gyakran szenvednek az emberi kapcsolatok hiányától, is képesek nagyon gyorsan kötődést kialakítani a velük foglalkozó emberrel. Hozzá kell tenni azonban, hogy a kutyák reakciói (kötődésre való hajlama) között jelentős egyedi eltérések lehetnek. Összességében úgy tűnik, hogy az egyedi (egy konkrét személyhez való) kötődési képességnek a kutyák esetében nincs érzékeny szakasza, így felnőtt (akár idős) állatok is képesek – adott körülmények között akár nagyon rövid idő alatt is – új kötődés kapcsolatok kialakítására.
Azt is fontos megemlíteni, hogy ember által felnevelt, szelíd farkasokból teljes mértékben hiányzik a gazdától (nevelőszülőtől) való szeparáció hatására aktiválódó kötődési viselkedés. Ugyanis sem kölyök sem felnőtt korban nem mutatnak emberi nevelőjük irányába kötődésre jellemző viselkedésmintázatot. Ez alapján állítható, hogy a kutyává válás egyik fontos „evolúciós szerzeménye” a gyerekszerű kötődésért felelős viselkedési program, mely kulcsszerepet játszott abban, hogy a kutyává váló farkas bekerülhessen az embercsoport tagjai közé. A „gyerekszerű” kötődés viselkedési jegyei az emberből automatikus viszonzást, érzelmi elfogadást váltanak ki, ami nagyban növelte a kialakulóban lévő kutya túlélési esélyeit az emberek között.