1.2.1. Holisztikus szemlélet a pedagógiában

A „holisztikus” filozófia elnevezés egy modern kori megfogalmazás, amit sokféleképpen is ki lehet fejezni: „planetáris” értékrend (Nagy, 2002), „új humanizmus” (Eliade, 1976, 1996) vagy „univerzális” gondolkodás (Hamvas, 1995). A holisztika (görög szó, jelentése = egész, ép, teljes, osztatlan): az „egészében való megismerés” mint filozófiai tudományterület elnevezése. Korunkra az analitikus (és analitikus-szintetikus) szemléletmód jellemző. Ez arra a filozófiai látásmódra vezethető vissza, hogy a világ részekből áll, részekre bontható, s hogy az egész nem más, mint a részek logikusan fölépített rendje, amely matematikailag is kifejezhető. Ez az ún. karteziánus (Descartes és Newton tanaira épülő) világkép, amely óriási eredményeket hozott a tudományban és a technikában. A holisztika megközelítése az analitikus szemléletnek éppen az ellentéte: a nevelési folyamat teljességére hívja fel a figyelmet. Míg az egyes tudományok és tantárgyak az életnek csak egy-egy aspektusát vizsgálják, a holisztika a valóság alternatív látásmódjait s a tudás párhuzamos útjait tartja értékesnek. Az emberi fejlődésnek nemcsak az értelmi és szakmai oldalát figyeli, hanem a szociális, erkölcsi, esztétikai és spirituális oldalát is (1.2. ábra). A holisztikus megismerés tehát a teljességben való megismerést jelenti. A kétféle megközelítés nem értékében különbözik egymástól, hanem stílusában. Mindkét módszernek megvan a létjogosultsága a maga helyén. (Neisser, 1984) 

Míg az egyes tudományok és tantárgyak az életnek csak egy-egy aspektusát vizsgálják, a holisztika a valóság alternatív látásmódjait s a tudás párhuzamos útjait tartja értékesnek. Az emberi fejlődésnek nemcsak az értelmi és szakmai oldalát figyeli, hanem a szociális, erkölcsi, esztétikai és spirituális oldalát is (1.2. ábra). A holisztikus megismerés tehát a teljességben való megismerést jelenti. A kétféle megközelítés nem értékében különbözik egymástól, hanem stílusában. Mindkét módszernek megvan a létjogosultsága a maga helyén. (Neisser, 1984) 

1.2. ábra: Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban [Forrás: http://www.hung-art.hu/index-hu.html ]

Holisztikus szemlélettel a neveléstudomány antropológiai vetületéből olyan felvetésekkel szembesülhetünk, mint: „Kik vagyunk emberek? Hogyan viszonyuljunk a Földhöz, amelyen élünk? Hogyan viszonyuljunk egymáshoz? Hogyan teljesíthetjük egyéni lehetőségeinket? Milyen kapcsolatban van egymással a természet és a nevelés?” (Kováts-Németh Mária, 2010. 13. o.) Erhard Dill „Az új világkép hatása a gyógypedagógiai tevékenységre” című tanulmányában az univerzum új szemléletéről és az új emberképről szól. (Dill, 1996) Otto Speck olyan gyógypedagógiai elméletet fejlesztett ki, amely humánökológiai ismeretekre épül, s ezáltal az új világfelfogás alapvető aspektusait a gyógypedagógiába is integrálja. Abból indul ki a rendszeres ökológiai világszemlélet, hogy az ember önszabályozó rendszer, mely önmagában nagyobb rendszerek részeként értelmezhető. Az egyes részrendszerek kölcsönös kapcsolatban vannak. Speck szerint az ember több, mint a fizikai és pszichikai funkcióra vonatkozó részinformációk összessége: a rendszerek egymás közti cserefolyamatai, melyekbe az ember mélyen be van ágyazva, döntően befolyásolják és alakítják viselkedését. (Mesterházi, 2006)

A holisztikus szemléletű pedagógia megvalósításáról bővebben:

http://www.waldorfsuli.hu/index.php/waldorf-pedagogia/olvasosarok/627-waldorfrol-diohejban