Skip navigation

3.2.1.1. Emberhez való vonzódás

A kutyák születésüktől fogva készek az emberhez való vonzódásra, a kutyakölykök már néhány hetesen, csekély mennyiségű találkozás után is preferálják az ember jelenlétét, előszeretettel közelítik meg, teremtenek vele szemkontaktust és e viselkedésről még a büntetés hatására sem hajlandók lemondani. Ezzel szemben az ember által felnevelt farkaskölykök általában szívesebben lépnek interakcióba más kutyafélékkel, mint az emberrel és amennyiben meg is közelítik a nevelőgazdájukat, általában kerülik a vele való szemkontaktust (Topál és mtsai. 2005, http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0003347205003155; 3.4. ábra). A farkasokat egyébként is nagyon nehéz az emberhez szoktatni: amennyiben a kölyök az anyjával marad a szemkinyílásig (kb. 10-14 nap) akkor már sohasem fog kialakulni benne az ember elfogadása. Ha farkast akarunk szelídíteni, fokozottan kell arra ügyelni, hogy életük első néhány hetében ne találkozhassanak más farkasokkal, a kutyát viszont nem zavarják meg a természetes fajtársi kapcsolatok, egyaránt képes harmonikus társas viszonyt kiépíteni fajtársaival és az emberrel.

3.4. ábra. Pár hetes farkaskölyök véletlenszerű választása a nevelője és egy ismeretlen ember között (forrás: http://kutyaetologia.elte.hu/rolunk_kepek.html?albumid=5073276778400466849&photoid=5073277306681444386)

A tudományos vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a kutyában a domesztikáció következtében jelent meg az emberhez való vonzódás, és ez képezheti alapját a szociális kapcsolatok és a „gyermekszerű” kötődés kialakulásának.