Skip navigation

2.1.5. Transzcendentalitás

Az átváltozás és újjászületés rítusát, mágiáját fellelhetjük számos gyermekjátékban (pl.: bújócska, szerepjátékok). A társadalmi normák keretei közül való időszakos kilépés, a profán idő és téri keretek áttörése több kultúrában is megfigyelhető. A vesztibuláris ingerlés az archaikus mechanizmusok újjáéledésének fontos eszköze. Intenzív vesztibuláris ingerlést biztosító eszköznek tekinthetjük például a falusi búcsúk körhintáit is. A szenzoros integrációs terápia nyitottsága lehetővé teszi, hogy a szerzett élmények szakrális jelentőségének megtapasztalásával egyike legyen azon eszközöknek, mely segíthet visszaállítani a deritualizálódott és elmítosztalanodott világ harmóniáját. (Rózsa, 1999)

Az ősi kultúrákban élőknek a természetfölöttivel való kapcsolat, a természetfölötti erők jelenléte az ember életében természetes módon beletartozott világ- és emberképükbe. Karl Rahner keresztény hittudós szerint transzcendentális tapasztalatnak nevezzük a megismerő szubjektum szubjektumra jellemző, nem tematikus és minden szellemi megismerő aktusban benne levő, szükségszerű és elkerülhetetlen tudását önmagáról, valamint nyitottságát minden lehetséges valóság korlátlan horizontjára. (Rahner, 1983) Rahner szerint az embernek része a transzcendentalitásra való nyitottság. Martin Buber író, fordító és filozófus, német és héber nyelven író zsidó gondolkodó számára a transzcendentális tapasztalat megsejtése leginkább az Én és Te közötti kapcsolat által lehetséges. Szerinte az Én-Te alapszó alapítja meg a viszony világát. A transzcendentalitás egy olyan fogalom, amelynek használata kevésbé terjedt még el a pedagógusok körében. Ezt a fogalmat holisztikus szempontból leginkább kapcsolatnak lehetne mondani. Ha holisztikusan gondolkodunk, akkor merhetjük tágítani ennek a „kapcsolat” szónak a jelentését. A saját határaink átlépésével, egy másik lényhez való kapcsolódás által túljuthatunk fizikai határainkon, s ilyenkor Martin Buber zsidó filozófus szerint „rásejtünk” a létre. (Buber, 1991) Ez a rásejtés transzcendentális tapasztalat. Ezt a tapasztalatot azért fontos megélni, mert az ember a határtalanság tudásával érti meg a saját határait, korlátait (a jó fogalmát is a rossz ismeretével érthetjük meg). Ha valaki ismeri a határait, lehetőségeit, reálisabb énképe lesz, és jobban megtalálja a helyét a világban. Egy szilárd, tartós viszonyítási alap, szabályozási rendszer az ember egzisztenciális szükséglete. (Nagy, 2002; Hevesi, 2012) Az ember transzcendens volta azon alapul, hogy rásejt a „létre” általában, hogy nem tematikus módon, de elkerülhetetlenül tudomása van a valóság végtelenségéről, mivel e rásejtés a lét végtelen horizontjának önfeltárulkozása. (Rahner, 1983) E rásejtés tehát megtörténhet az Én és a Te közötti viszony megteremtődésében. 

2.22. ábra: Találkozás [Forrás: saját gyűjtemény]

A filozófus és szociológus Plessner egy formulájában az embert „nyitott kérdésként”, „kiismerhetetlen jelenségként” jellemezte. Plessner „az emberi jelenség valamennyi, metafizikai-morális keretek közötti, konkrét értelmezését valamely tudatosan értéksemleges emberi lét- vagy életforma felfogása szerint” nyitva akarja tartani. (Bleidick, 1996. 15. o.) Ha az ember nem eszerint cselekszik, nem veszi figyelembe az ember kiismerhetetlenségét és nyitott kérdés-voltát, akkor egy ideológiailag előre megformált irányba halad, egy beszűkült „emberkép-pedagógia” irányába, melybe kevéssé lehet az akadályozott emberekről való képet beilleszteni. (Bleidick, 1996)   

Elgondolkodtató, hogy a sérüléssel élő emberekkel való találkozásban a történeti emlékek tanúsága szerint benne rejlik a transzcendentális tapasztalás lehetősége is. A veleszületett vagy szerzett fogyatékosságot okozó isteni büntetés motívuma számos egy- és többisten-hívő kultúrában megtalálható. A mintegy 400 esztendővel ezelőtt Európa-szerte ismert szakíró, Ulisse Aldrovandi így vélekedik: „A monstrumok /azaz a súlyos fizikai fogyatékossággal született csecsemők – K. Gy./ Isten intései, hogy elkerüljük a bűnöket, vagy legalább bűnbánóan megtérjünk Hozzá”. (Kálmán, 2002, 32. o.) A történeti példák éppen ezért a fogyatékkal élő ember iránti tiszteletre is felhívják a figyelmünket. Másik oldalról nézve, az is nagyon fontos, hogy a speciális nevelési szükségletű egyén is megélhesse a transzcendentalitást, hiszen ez – mint minden embernek – a személyiségének a kiteljesedéséhez szükséges tapasztalat. A gyógypedagógiai nevelést igénylő személynek szükséglete a transzcendentális szükséglet is, mert a szociális, lelki (spirituális) szükségletek hiánya az egyén negatív magatartását okozhatja. A létezés céljának, értelmének keresése, megválaszolása szükséges minden egyén egyensúlyi állapotának megtalálásához, és ebből következően a pozitív szociális magatartás kialakulásához. (Vašek, 2009)

A ló is, mint a természet része – mely természetet Rahner szerint az első kinyilatkoztatásként is értelmezhetjük – közvetítheti a transzcendentalitást. A lovasterápiás foglalkozások alkalmával ezért érdemes időt hagyni arra is, hogy a gyermek, fiatal „találkozhasson” a lóval. Ez leginkább akkor valósítható meg, ha a lovas a terápiás foglalkozás előtt vagy után foglalkozik a lóval, ápolja, eteti, simogatja. Amikor van idő az elmélyülésre, van egy intim tér, ahol csak Ő és a Ló van jelen. Az Én-Te viszony, a kölcsönösség megélése ló és lovasa között létrehozhatja a találkozást (2.22. ábra), mely által az ember megsejtheti az örökkévalóságot. Az örökkévalóság megsejtésével az ember rájöhet arra, hogy semmi nem lehet értelem nélkül való. Az élet értelmének kérdése ezért már nem is lesz kérdés többé. (Buber, 1991) Ha megéli az ember, hogy a világnak szerves része, életének oka és értelme van, akkor olyan értékekre (pl.: közösségbe tartozás, más emberek és kultúrák megismerése, kreatív tevékenységek) is nyitottá válhat, melyek életminőségét kedvezően befolyásolják.