2.1.2. Közösség
Az emberi lét univerzális „állapotváltozásait”, a születést, a felnőtté válást, a házasságot, az anyaságot, illetve az apaságot, a betegséget, a gyógyulást, az elmúlást az átmenet rítusai kísérik. Ezen szimbolikus aktusok átvezetnek az egyik szociális szerepből a másikba. A mítosz és a rítus ugyanannak a pszichológiai bázisnak a két oldala, az egyik a szóbeli, míg a másik a cselekvés szimbolikáját hordozza. Napjainkban a rítus és a mítosz kapcsolódási pontja meglazult, ünnepeink, szertartásaink, rítusaink értéküket vesztették, elüresedtek. A természeti népek rítusai és beavatási szertartásai változatos példákkal szolgálnak a vesztibuláris ingerlésre, vagy ennek ellenkezőjére, a szenzoros deprivációra. (Rózsa, 1999) A magyar nép ősi szimbóluma a ló. Számos mítosz és rítus kapcsolódik hozzá, melyet a közösség együtt élt meg.
Közösségek létezése meghatározó jelentőségű a szocializáció szempontjából. Jelen korunkban az egyén és a közösség új, magasabb rendű viszonyára van szükség, mivel az egyén fokozott és szükséges individualizációjához másfajta, tudatosabb „belsőből vezérelt” kollektivitás avagy kommunitaritás szükségeltetik. (Lappints, 2002) A csoportlélektan, az antropológia és az etológia kutatási eredményei az öröklött csoportképző hajlamból kiindulva lehetővé teszik az emberi társadalom szerveződésével kapcsolatos problémák és a megoldási lehetőségek jobb felismerését. Ennek többek között az egyik feltétele, hogy a nevelés intézményrendszere alkalmassá váljon a csoportlétre, a szervezeti létre és a társadalmi létre nevelésre. (Nagy, 2002
A közösség kialakítása fontos szempont egy lovasterápiás táborban is. A gyerekek, szülők, segítők közössége biztosítja a hátteret ahhoz, hogy megvalósuljanak a fejlesztés céljai. Érdemes ezért odafigyelni a közösségteremtésre, lehetőséget és teret biztosítani a beszélgetésre, egymás megismerésére (2.14. ábra).
2.14. ábra: A gyermekeket körülvevő közösség kialakulása [Forrás: saját gyűjtemény]
Az interakciós szociálpszichológiában Goffmann egy alaptézist fogalmazott meg: az ember a szociális elvárások teljesítésével keresi identitását. (Haeberlin, 1996) A környezethez való alkalmazkodásnak túlélési értéke is van, tehát lényegénél fogva széles értelemben vett tanulás, célorientált viselkedés, amely elősegíti, hogy valaki új helyzetben megtalálja a legmegfelelőbb megoldást. Az alkalmazkodás nemcsak az emberre jellemző, az állatok is úgy tudtak fennmaradni, hogy alkalmazkodtak a környezetükhöz. Az alkalmazkodás sem automatikus, vagy passzív válaszadási képesség, sokkal inkább motoros tervezésen alapuló összetett válaszok rendszere. A kialakításukhoz szükséges érzékelési folyamatok sem képesek önmagukban fejlődni, kizárólag a környezettel való összefüggés által, a környezettel kapcsolatos értelmes interakcióként, mozgás közben. (Szvatkó, 2012) A lovasterápiás foglalkozások szervezhetők nyári tábor keretében is. Az együttműködés kialakulása, az egy csapattá formálódás megfigyelhető a tábor ideje alatt. (Kalina és Rétháti, 2012) A ló maga is egy közösségben élő állat. A ló ezért kezdeményez kapcsolatot és igényli is azt, hogy összetartozzon a hozzá közel álló személyekkel. A társas kapcsolatokat a gyerekek, fiatalok megtapasztalhatják a lovak viselkedésének megfigyelése, illetve a lovakkal való munka során. A ló gondozása, lovaglása által, a közös rendezvények, versenyek során kialakul egy közösség, melynek a ló is szerves része. A közösen megélt tapasztalatok által mindenki gazdagodik, s nyitottabbá válik a szociális kapcsolatokra.