3.2.2. Problémamegoldó képességek és együttműködés az emberrel

Köztudomású, hogy afarkasok rendkívül kreatív és kitartó önálló problémamegoldók (ha pl. ki kell szabadulni egy ketrecből, vagy elérhetetlen táplálékot kell valahogyan megszerezni). A kutya hozzá képest feltűnően ügyetlen és hamar feladja a próbálkozást hasonló helyzetekben. Mielőtt azonban még elhamarkodott következtetéseket vonnánk le a kutya „csökkent” értelmi képességeire vonatkozóan, vizsgáljuk meg a kutyák feladathelyzetekben mutatott viselkedését kicsit részletesebben.

A viselkedéskutatók megfigyeléseiből az a kép bontakozik ki, hogy a domesztikáció egyik lényeges következményeként, a farkas-ős önálló probléma-megoldási készsége helyett a kutyában felerősödött az emberrel "társas egységben" való együttműködési hajlam. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a családi kutyák feladathelyzetekben gyakran mindaddig rendkívül passzívan és eredménytelenül viselkednek, amíg gazdájuk el nem kezdi buzdítani, bíztatni őket. Az önállótlanság (dependencia) jeleként a passzív szakaszban a kutyák gyakran és feltűnő módon keresik a gazdával a szemkontaktust, mely arra enged következtetni, hogy a kutya egyfajta „szociális referenciaként” használja gazdáját a számára nem egyértelmű feladathelyzetben (azaz próbál hozzájárulást, támogatást, információt nyerni azzal kapcsolatban, hogy mittegyen).Az effajta szociális függőség illetve együttműködésre való beállítottság, mely nagyon sajátos viselkedése a kutyának, az egyedi élet során bekövetkező megfelelő mértékű szocializáció következtében bontakozhat ki. Azok a kutyák ugyanis, akik nem társállatként, hanem valamilyen feladat céljából (pl. házőrzés) az emberi családból „kirekesztve” élnek, nem vagy jóval kevésbé mutatják ezeket a viselkedési tüneteket. Rosszabbul alakítanak ki kooperatív stratégiákat, de sikeresebbek az önálló problémamegoldásban.

Összehasonlító vizsgálatok egyértelműen mutatják azt is, hogy ha kézben nevelt farkasokat és kutyákat számukra megoldhatatlanak tűnő feladattal (megszerezhetetlen jutalomfalat) szembesítünk a nevelőgazdájuk jelenlétében, akkor viselkedésükben jellegzetes különbségeket látunk. A farkasok, ahogy az tőlük elvárható, kitartóan és önállóan küzdenek a probléma megoldásával miközben egyáltalán nem foglalkoznak a jelenlévő emberrel. A kutyák viszont amint megbizonyosodnak arról, hogy a feladat nem megoldható, azonnal keresni kezdik a szemkontaktust a gazdával (visszanéznek rá) mintegy jelezvén hogy szükségük van a segítségére

(Miklósi és mtsai. 2003,http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S096098220300263X).

Az emberre való nézegetésben tapasztalt eltérés a kutya és farkas kommunikációs készségeiben meglévő specifikus különbségre mutat rá. Az a tény, hogy még intenzív szocializáció után sem jelenik meg a farkasnál az emberi tekintet keresése, arra utal, hogy a kutyában ez a hajlam genetikailag „elő van készítve”. Elképzelhető, hogy a háziasítás során a látszólag nem nagy jelentőséggel bíró változás (t.i. hogy számukra az emberi arc és szemek kevéssé félelemkeltő, sőt vonzó ingerekké váltak)széleskörű viselkedésbeli változások elindítója volt. Ugyanis ez képezheti alapját annak a kifinomult kommunikációs rendszernek, mely a kutya és az ember között működik.  Az emberrel kommunikáló kutya számára alapvetően fontos, hogy a szemek, az arc, a vizuális figyelem jelentőségét felismerje, és ezekre alapozva alakítsa közlési rendszerét. A szemkontaktus felvétele, alapvető, kommunikációt kezdeményező lépés, mely lehetőséget teremt a komplex interakciók megjelenésére. Ha egy faj nem képes felismerni ennek a jelentőségét, esetleg averzív ingerként érzékeli a rá irányuló emberi tekintetet, akkor számára nem teremtődik meg az a lehetőség, hogy az egyedi élet során megtanuljon bonyolult kommunikatív interakciókat kialakítani az emberrel. Kutyák és farkasok között egyébként már nagyon korán, 5-7 hetes életkorban is feltűnő különbség tapasztalható az emberrel való szemkontaktus tekintetében. Míg a kutyakölyök számára az emberi arc fontos és érdekes inger, s szívesen is néz az ember szemébe, addig a farkaskölyök feltűnően kerüli az emberrel való szemkontaktust, és nagyon nehezen lehet rávenni arra, hogy erről a szokásáról letegyen

(Gácsi és mtsai. 2005, (http://www.gccga.org/assets/2005-gacsi_dogs_wolves_dffrncs-12pgs.pdf).

Az itt említett alapvető késztetések teszik a kutyát képessé arra, hogy megfelelő szocializáció és képzés után az állatvilágban egyedülálló módon képes legyen tevékenységét az emberrel összehangolni. A vakvezető kutyáknáltapasztalható komplementer kooperáció jó példa erre. Az együttműködés lényeges eleme a döntést hozó, akciót kezdeményező fél személyének folyamatos váltogatása, melynek során hol a kutya kezdeményezi azakció következőelemét, hol pedig a gazdára hárul annak eldöntése, hogy mi következzék. Az efféle egymást kiegészítő jellegű együttműködésmindkét fél aktív részvételét igénylő kooperatív tevékenység, melyet az irányítás (dominancia) folyamatos átadás-átvétele és a magas szintű interaktivitás jellemez.E tekintetben nagyon hasonlít ahhoz, amit az emberek egymás közötti együttműködésénél lehet megfigyelni (Naderi és mtsai. 2001).