I.1.4. Tömegkommunikáció

A tömegkommunikáció olyan kommunikációs folyamatokat takar, amelyben az adó egyszerre több vevő, sőt, a vevők tömegei felé közvetít üzenetet. Tömegeknek szóló közlést, a tömegek tájékoztatását, befolyásolását, a több milliós közvélemény alakítását és a nagy tömegekkel megteremtett kapcsolatot értjük e kifejezés alatt. A közvetlen információcserével ellentétben közvetett, egyirányú információátvitel, a kommunikáció egyik, a modern korhoz köthető, a tömegtársadalmak kialakulásával megjelenő fajtája.[1] A hétköznapi gyakorlatban sokszor használják a tömmegkommunikáció kifejezést a média szinonimájaként.

A tömegkommunikáció kifejezés sokak szerint kezd elavulttá válni. Használata az idő múlásával, a technika fejlődésével és a szokások átalakulásával egyre problémásabb. Napjainkban ugyanis már nem arról van szó, hogy kevesek tájékoztatják a tömegeket, hiszen a blogok, közösségi oldalak és a mobilkommunikáció révén bárkiből lehet közlő, a folyamat sokkal bonyolultabbá vált, egyirányúsága is a múlté. Ben H. Bagdikian is utal erre Az új médiamonopólium című könyvének internetről szóló fejezetében: „Az internet továbbra sem egyértelműen „tömeg”-médium, mivel több funkciója van és egyéni módon használják. Egyrészt nem illik a tömegmédium szokásos meghatározásába, mert nincs olyan központosított irányítás, amely eldöntené, hogy mit terjesztenek a közönségnek.”[2]

A tömegkommunikáció kifejezés használatakor tehát figyelembe kell venni, hogy az új média, a modern információátviteli eszközök és lehetőségek nem feltétlenül tartoznak bele ebbe a fogalomba.

            Tömegkommunikációs eszközöknek nevezzük azok az eszközöket, amelyek megvalósítják az (eredeti értelemben vett) tömegkommunikáció feladatait, azaz egy adó üzeneteit tolmácsolják a vevők tömegei felé. A legfontosabb jellemzőjük a tömegszerűség, a gépi útón történő közlés, a gépi közvetítés és a közlő (bemondó vagy előadó) központi szerepe. Klasszikus értelemben vett tömegkommunikációs eszköznek tehát csak a rádió és a televízió tekinthető, az internet (legalábbis napjainkban) már nem egyértelműen. A tömegkommunikációs eszközöket hagyományosan az alábbi módokon szokták csoportosítani:

Csoportosítás kiadás szerint:

Nyomtatott sajtó: nyomtatott napilapok, hetilapok, folyóiratok, magazinok, egyéb periodika.

Elektronikus sajtó: TV, rádió, valamint a világhálón megjelenő sajtóorgánumok. (Minden olyan tömegkommunikációs eszköz, melynek eléréséhez szükség van az elektromosságra.)

Csoportosítás a befogadás formája szerint:

Hallás útján befogadható (auditív): rádió

Látás útján befogadható (vizuális): újságok, nyomtatott kiadványok

Hallás és látás útján befogadható (audiovizuális): TV, internet

Csoportosítás a szolgáltatás típusa szerint:

Közszolgálati médiaszolgáltatók: Általában állami illetve önkormányzati tulajdonban vannak, támogatást kapnak a működésükhöz. A támogatásért cserébe fontos feladatokat látnak el, kötelesek pl. kiegyensúlyozott, széles körű tájékoztatást nyújtani, az egyetemes és nemzeti kulturális örökség értékeit bemutatni, érvényesíteni a kulturális sokszínűséget, stb.

Kereskedelmi médiaszolgáltatók: Magántulajdonban vannak (általában cégek, cégcsoportok, részvénytársaságok kezében), magántőkéből, elsősorban reklámbevételekből működnek. Többnyire profitorientáltak, kínálatukat az határozza meg, mi tetszik a nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak. Fő céljuk általában a magas nézettség, hallgatottság, olvasottság, hiszen ennek függvényében tudják értékesíteni a reklámidőt. (Vannak olyan kereskedelmi alapon működő médiumok is, ahol nem annyira a közvetlen anyagi profit, hanem bizonyos érdekkörök, csoportok, politikai pártok, nézetek népszerűsítése a cél.)