Skip navigation

VII.3.4. A fogalom használati körének kiszélesedése

A fogalmat sokan a technikai értelmezésnél jóval tágabban értelmezik: a virtuális valóság magában foglalja a médiatechnológia segítségével létrejött perceptuális (észlelési) élmény egészét! Ez az élmény a XX. század végén élő ember életében meghatározó volt, a XXI. századra pedig kezdett természetessé és megszokottá válni.

A kutatók már a jelenség széleskörű elterjedése előtt megállapították, hogy a kibernetikus kultúrák virtuális téridő-rendszerében a természet és a technológia határai elmosódnak[1]. Így az ilyen kultúrában személyt más minőségű környezet veszi körül, mint a "valóságos" valóságban, a biológiai határvonalak felbomlanak.

A filozófusok, médiaszociológusok gyakran használják a virtuális valóságot olyan értelemben, mint a média közvetítette másodlagos valóság: az információink döntő részét ma már nem a személyes tapasztalatok adják, hanem a médiából szerezzük azokat.

A valóságos látványhoz képest fokozódik az életünkben a nyomtatott és vetített álló- és mozgóképek mennyisége, és lassan már ezek, a mások által készített/fényképezett/filmre vett képek alapján ítéljük meg a valóságot, nem az alapján, amit a saját szemünkkel látunk, vagy amit a saját érzékszerveinkkel tapasztalunk. A valóság ily módon az egyes emberekben virtualizálódik, virtuálissá válik.

Tágan értelmezve tehát a virtuális valóság maga a média által közvetített világ.



[1] Stone, Allucquere Rosanne: A szellem teste. Replika, 17-18., 1995. 298. old.