Skip navigation

VIII.3.7. Mit lehet tenni?

A média negatív hatásaink kivédésében szerepe lehet a családi közegnek, az óvodának és az iskolának, a pedagógusoknak, valamint a kortárs csoportoknak.

Gyakran felmerül a kérdés: Mit tehet a szülő illetve a pedagógus? Tiltsa el a gyerekeket a médiától? Ez természetesen nem megoldás, hiszen a tiltott gyümölcs mindig vonzó, így később még fanatikusabb és még kevésbé kritikus médiafogyasztók válhatnak belőlük.

A szakemberek többsége azt javasolja, 3 éves kor előtt minél kevesebb mozgóképet lát a gyermek, annál jobb. Inkább mesét halljon, hogy kialakulhasson a fantáziája, a belső képkészítés képessége. Ha ezen képességek alapjai megvannak, utána már kevesebbet „ront” rajtuk a média. A tapasztalatok szerint a meséket a szüleiktől meghallgató, nem pedig a tévében néző gyerekeknek később nincs is akkora igénye a médiatartalmak megnézésére, hiszen nem válnak függővé.

Később azonban, óvodás és iskolás korban nincs értelme tiltani tőlük a televíziót és a számítógépet, mert fennáll a veszélye, hogy nem tudnak bekapcsolódni a kortársakkal folytatott társalgásba, a többiek kigúnyolhatják őket, és emiatt a szülőkre fognak neheztelni. A mennyiség azonban nem mellékes! Fontos, hogy következetesen és tudatosan szabjuk meg előre, mennyi időt tölthet a gyerek a tévé vagy a gép előtt.

Ügyelni kell arra, hogy csak az értelmi-érzelmi fejlettségi szintjüknek megfelelő műsorokat lássanak.  A televízióban sugárzott műsorok mind tartalmuk, mind szerkesztésük tekintetében hosszú távú hatást gyakorolnak a gyerekek lelki és értelmi fejlődésére, valamint társas, illetve szociális viselkedésére. Ha félreértenek valamit, abból súlyos problémák fakadhatnak. Nem véletlen, hogy így szövegezik meg a korhatár-besorolásokat: „12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete ajánlott!”

A másik lényeges dolog: mind a szülő, mind a pedagógus beszélgessen a gyerekekkel a látottakról, hallottakról, segítsen azokat feldolgozni, segítse a kritikai érzék kialakulását. Egyre több olyan kezdeményezés lát napvilágot, amely erre hívja fel a figyelmet!

Ilyen például a Médiaunió Alapítvány Neked 8? című kampánya, amely a tanárokat is megszólítja: „Ismerd el, amit nem tudsz, ismerd el, amit a gyerekek tudnak, és kérj segítséget a gyerekektől, hogy te is értsd hogyan működnek a digitális eszközök.”[1]



[1] Részlet a Médiaunió Alapítvány tudatos médiahasználathoz kapcsolódó kampányának főoldaláról. „Tanároknak” menüpont. http://neked8.mediaunio.hu/ (letöltés ideje: 2015.05.12.)