Skip navigation

X.1.2. A fizikai képek számának növekedése

Voltak korok és helyek, amelyekben generációk nőttek fel úgy, hogy nem láttak fizikai képet.

A fizikai kép sokáig ritkaságnak számított, csak a templomokban lehetett találkozni velük. A fizikai képek (pl. festmények) birtoklása csak kevesek kiváltsága volt. Mivel ritkaságnak számított, egy-egy fizikai kép hatása óriási volt: az emberek képesek voltak hosszan, lenyűgözve szemlélni azokat.

A fényképezés eljárásának felfedezésével azonban jelentősen könnyebbé és gyorsabbá vált a fizikai képek létrehozásának folyamata, így azok szaporodásnak indultak, és egyre többek számára váltak hozzáférhetővé, egyre több területen kerültek felhasználásra.

Korunk embere már nap mint nap megszámlálhatatlan mennyiségű fizikai képpel találkozik. A mai ember számára a fizikai kép már nem számít különlegesnek, éppen ezért leértékelődött, nem tudja hosszan lekötni a figyelmet.

A fizikai képek mennyiségének növekedésével párhuzamos jelenség, hogy azok egyre harsányabbak, színesebbek, impulzívabbak, hiszen hatalmas dömpingben küzdenek a figyelmünkért.

Találóan fogalmazza meg ezt a folyamatot Lewis Mumford: „Önmagunk és valóságos élményeink, valóságos környezetünk között ott hömpölyög a képek egyre emelkedő áradata, amelyet a legkülönfélébb források - a fényképezőgép és a nyomtatás, a film és a televízió - táplálnak. Régente a kép, a képi szimbólum ritka dolog volt, elég ritka ahhoz, hogy elmélyült koncentrációra tarthasson igényt. Mára azonban a valóságos élmény lett a ritka, és a kép mindennapossá vált.”[1] 



[1] Mumford, Lewis: A gép mítosza. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986. 242-244. old.