VIII.3.3. A kisgyermek és a mozgókép
Különféle vélemények látnak napvilágot azt illetően, hogy milyen életkorban célszerű elkezdeni a mozgóképekkel való ismerkedést. Napjainkban már olyan mozgóképes-animációs médiatartalmak is léteznek, amelyek célja az újszülöttek látásának, agyi tevékenységének fejlesztése. A többnyire gazdasági érdekek által vezérelt ún. babatévék azonban megosztják a véleményeket, sokak szerint kifejezetten károsak. A szakemberek, pszichológusok, kutatók többnyire a mozgóképes anyagok veszélyeire figyelmeztetnek, amelyek a következők lehetnek:
Túlterheli az idegrendszert
Bár úgy tűnik, a baba nem reagál a tévére, hatása azonban van, hiszen az onnan érkező zajokat, fényeket érzékeli. Ezek az intenzív ingerek passzív befogadóként is túlterhelik a csecsemő idegrendszerét, ami rövidtávon elalvási nehézségeket, kimerült sírást, túlpörgés okozhat.
Hátrányosan befolyásolja a játéktevékenységet, mozgást
Kamerás kísérletek bizonyították, hogy azok a babák, akik a bekapcsolt tévével egy szobában voltak, idővel nézni kezdték a tévét, és emiatt kevesebbet játszottak ugyanannyi idő alatt, nem tudtak elmélyülni a játéktevékenységben, mert a tévé mindig elvonta a figyelmüket.
A megfigyelés igazolta, hogy a bekapcsolt tévével egy szobában lévő babák sokkal kevesebbet mozogtak, mint azok a babák, akik mellett nem szólt a tévé.
Rövidlátást okoz
A mai modern tévék már nem olyan fárasztóak a szem számára, mint a régebbiek, azonban a kicsi szeme még nem eléggé fejlett, ezért a huzamos tévénézés, az egy pontra fókuszálás nem tesz jót neki, ez később rövidlátáshoz vezethet.[1]
Gyengíti a koncentrációs képességet
Amikor a valóságban járunk-kelünk, tekintetünkkel többnyire fókuszálunk valamire. Ha koncentrálunk egy tevékenységre, akkor különösen erősen fókuszálunk. Amikor mozgóképet szemlélünk, akkor éppen ellentétesen működik az agyunk és a szemünk: tekintetünk enyhén széttart, hiszen megpróbáljuk befogni a teljes képernyő nyújtotta vizuális ingereket. Minél nagyobb a képernyő, annál inkább „bambulunk”. Amikor így nézünk, az agyunk is jóval passzívabban működik. Ha a kisgyermek agya ehhez a tevékenységhez szokik hozzá, később komoly gondjai lehetnek a koncentrációval.
Elsorvasztja a fantáziát?
Vekerdy Tamás pszichológus szerint míg a mesehallgatás vagy a játék közben folyamatosan gyártja az agy a belső képeket, a tévénézés blokkolja a gyermekben ezt a belső képkészítést. (Nincs szükség a fantáziára, hiszen a látvány adott.) Pedig a belső képekre szükség van az élmények, tapasztalatok feldolgozásához.[2]
Ha nem fejlődik ki rendesen a belső képkészítés képessége, akkor a gyerek nem lesz képes egyedül eljátszani, később pedig képtelen lesz az olvasás élvezetére is, hiszen ezekhez a tevékenységekhez szükség van a fantáziára, a belső képkészítés képességére. Azok a szülők tehát, akik túl korán teszik a gyerekük életének részévé a mozgóképet, vélhetően szegényebbé teszik őt.
Hiperaktivitást, pszichés problémákat okoz?
Még nem bizonyított tény, de egyre többen vetik fel annak lehetőségét, hogy a fenti káros hatások (a lebénult fantázia következtében feldolgozatlanul maradó szorongás, az agy megváltozott működése, mozgáshiány, túlterhelt idegrendszer) összeadódása felelős a hiperaktivitásért, a tanulási nehézségekért és sok pszichés problémáért, amelyekkel az iskolás korú gyerekek küzdenek.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a gyerekektől el kell zárni a civilizációs vívmányokat, hiszen azoknak később pozitív hatásai is lehetnek. Az a szülő azonban, aki 3-4 éves koráig mesél a gyereknek ahelyett, hogy videókat nézne vele, hatalmas előnyhöz juttatja őt. Attól pedig nem kell félni, hogy hátrányba kerül a kortársaival szemben, mert mire ez a kortárs közösségekben témává válna, addig bőven be fogja tudni pótolni a technikával és a médiával kapcsolatos ismereteket.