IX.1.2. Etikai normák a hírszerkesztésben

A televíziós hírszerkesztés etikai szabályait szerte a világon a BBC etikai kódexének alapelvei mentén határozzák meg. Magyarországon irányadónak számít az ún. Visegrádi jegyzőkönyv. Ez egy médiakonferencia eredménye, amelyet a brit nagykövetség és a BBC World Service Training Trust tartott Visegrádon 1999 decemberében.[1] Az önkéntes médiaetikai kódexet a magyar elektronikus média számára húsz pontban foglalja össze a független tájékoztatás alapelveit:

1. A szerkesztőknek teljes szerkesztői függetlenségre van szükségük.
2. A külső beavatkozással szembeni szabályok érvényesülése felett a vezetőségnek és az újságíróknak kell őrködniük.
3. A közszolgálatban dolgozó újságírókra nem nehezedhet politikai vagy gazdasági nyomás.
4. A pártatlanságnak mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi médiában érvényesülnie kell.
5. Az újságírók nem maradhatnak semlegesek az alapvető emberi és demokratikus jogok kérdésében.
6. Nem szabad szokatlan vagy szélsőséges beállításban ábrázolni a hátrányos helyzetű embereket.
7. A hitelesség és a megbízhatóság alapja a pontosság, bármilyen médiáról is legyen szó.
8. Az újságírók ügyeljenek a pontosságra mind a szóhasználatban, mind pedig a képek feliratozásában.
9. Törekedjünk a különbségtételre az első és a másodkézből származó információk között.
10. Hírműsorban nem szabad rekonstruálni a történteket.
11. A kiegyensúlyozott hírközlés érdekében önszabályozásra kell törekedni.
12. Az újságíróknak megfelelő képzésre van szükségük.
13. A magánélet szentsége csak abban az esetben sérülhet, ha az közérdeket szolgál.
14. Az etnikai kisebbségek korrekt bemutatása az újságíró felelőssége.
15. Az etnikai kisebbségek érdeklődésére igényt tartó, valamint életvitelükről, az életüket befolyásoló eseményekről szóló riportoknak a média főáramlatában kell helyet kapniuk.
16. A műsorvezetők és médiamenedzserek sorában az etnikai kisebbségek képviselőinek is helyet kell kapniuk.
17. Az erőszak nem jelenhet meg tendenciaként a tudósításokban, kivéve, ha valóban erről van szó.
18. A szerkesztők nem kelthetik a bűnözési hullám valótlan látszatát.
19. A szerkesztőségeknek kerülniük kell, hogy túl gyakran számoljanak be ugyanarról a bűncselekményről.
20. Az erőszakról szóló tudósítások esetében tanácsos a semleges, szenvedélymentes nyelvezet használata.[2]