VII.2.1. A hagyományos sajtóműfajok eltűnése, átalakulása

A média világa folyamatos változásban van, így változnak a műfajok is. Napjainkban a sajtó alkalmazkodik a széles rétegek igényeihez, olvasottságot és nézettséget hajszolva − az ízlésformáló, kulturális mércét emelő funkciója háttérbe szorult. A minél nagyobb olvasó-, néző-, vagy hallgatótábor felmutatása felülírja az egyes műfajok hagyományosan kialakult szabályait. (Pl. A hírműsorokból korábban szigorúan ki volt tiltva minden szubjektivitás, a celebkultusz jegyében azonban ma egyre gyakrabban viccelődnek vagy személyeskednek a hírolvasók.) Bizonyos műfajok eltűnnek, mások összeolvadnak, vagy teljesen újak keletkeznek az igényeknek és az új csatornáknak megfelelően.

Aki a napjainkban publikált cikkeket, műsorokat, egységeket kezdi elemezni, gyorsan rájön, hogy az esetek nagy részében lehetetlen egyértelműen megállapítani, hogy az adott összeállítás milyen műfajba tartozik. Ennek oka az előzőeken túl az, hogy szerzőik maguk sincsenek tisztában a sajtóműfajokkal, illetve nem foglalkoznak velük. Az újságírók, műsorszerkesztők egyre kevésbé próbálnak egy választott műfaj szabályaihoz alkalmazkodni, sok esetben meg sem tervezik, milyen műfajban fogják formába önteni az információkat.

Sokak szerint a sajtóműfajok eltűnése komoly probléma, hiszen azok alapelvei hosszú időn át kristályosodtak ki, tisztultak le. A műfaji keretek eszközül szolgálnak ahhoz, hogy a kitűzött célunkat – legyen az a tényközlés, informálás, gondolatébresztés, figyelemfelhívás, árnyalás, meghatás, stb. –  elérjük. Betartásuk segít abban is, hogy az újságíró ne kövessen el szakmai vagy etikai vétségeket. A legfontosabb szerepük pedig talán abban van, hogy elválasztják a tényt a véleménytől. A műfaji keretek teljes felbomlása anarchiához vezet, amely épp a sajtó lényegét öli meg: az állampolgárokhoz eljuttatott információk ködössé, homályossá válnak, nem lehet tudni, hogy tényt vagy valakinek a nézetét közvetítik-e épp. A média nem tudja elősegíteni a felelősségteljes döntéseket, amelyek a demokrácia működőképességének alapját adják.

Mások viszont természetes jelenségnek tartják a műfajok átalakulását, hiszen a „hagyományos” média, azaz a sajtó, a rádió és a televízió mellett új színterekre tevődnek át a médiatartalmak, amelyeknek meg kell felelniük az új kihívásoknak, az újfajta igényeknek.

Az átalakulásokról és az azok által igényelt új tudományos megközelítési módokról Myat Kornél: Médiaelméletek és a késő-modern médiakörnyezet c. tanulmányában ír részletesen.[1]