Skip navigation

III.2.2. A „filléres sajtó” (penny press)

Az első, nagy tömegekhez eljutó sajtótermékeket gyakran nevezik „penny press”-nek, mert az utcán a rikkancsok egy pennyért árultak őket. Ez az összeget azok a bevándorlók is meg tudták fizetni, akiknek az előfizetésre nem telt. A jutányos árnak köszönhetően ezek a lapok sokkal szélesebb tömegekhez eljutottak, mint a korábbiak. Ilyen volt például Benjamin Day lapja, a New York Sun (1833), amely 2 év alatt elérte a 15 ezres példányszámot. Akkor ez volt a maximum, amire a nyomdagépek képesek voltak.[1]

A politikusok érdekeit szolgáló pártlapok hagyományával szakítva a filléres lapok a mindennapi életre, a bűnügyekre, a katasztrófákra, a sporteseményekre, a botrányokra és a híres emberek ügyeire koncentráltak.

A filléres sajtó már a szenzációra utazott, az sem volt ritka, hogy bizonyos történeteket egyszerűen kitaláltak az újságírók. Az újságkiadást kereskedelmi vállalkozásnak tekintették, és azért is volt szükségük a szenzációkra, hogy megfelelő példányszámot érjenek el, mivel ezeket az újságokat jóval olcsóbban adták, mint a korábbi, előfizetésekre építő pártlapokat.

A filléres sajtó példányszámai és befolyása azonban még messze volt attól, amit a század utolsó évtizedeinek sajtómágnásai – köztük Pulitzer József – elértek. [2]



[1] A nyomtatott sajtó nemzetközi története. In: Szabadbölcsészet: Médiatörténet. ELTE tananyag. http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=544&tip=0

[2] Sárga újságírás. Wikipédia szócikk. http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1rga_%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%A1s